A külföldiek földvásárlását szabályozó törvények szigorítására készül a szlovák kormány – írta a pozsonyi Hospodárské Noviny (HN) gazdasági-közéleti napilap az illetékes szlovák minisztériumtól származó információkra hivatkozva.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Fotó: Schutterstock.com (illusztráció)

A tervezett szigorításokat három, már meglévő törvény illetve az alkotmány módosítása révén és egy teljesen új földtörvény elfogadtatásával akarják megvalósítani – mondta a pozsonyi lapnak Lucia Gallová, a szlovákiai agrártermelők egyik, a jogszabályok előkészítésén a szlovák agrárminisztériummal együttműködő szervezetének, a Vidéki platformnak az elnöke. 
    
Jaroslav Puskác, a szlovák agrártárca törvényelőkészítő részlegének vezérigazgatója HN-nek adott nyilatkozatában arra emlékeztetett, hogy Szlovákiában jelenleg nincs jogszabályi felső határa annak, hogy a külföldiek mennyi mezőgazdasági földterületet vásárolhatnak, s ez az egyik ok, amiért az ország érdekes számukra.
    
Szlovákiában mintegy 2,4 millió hektárnyi mezőgazdasági földterület van. Arról, hogy ennek a területnek mekkora hányadát birtokolják külföldi befektetők, csak meglehetősen eltérő becslések állnak rendelkezésre, de az nem képezi vita tárgyát, hogy a külföldiek földvásárlása növekvő trendet mutat. A HN szerint jelenleg az ország teljes mezőgazdasági földterületeinek 5-6 százalékát, mintegy 100-150 ezer hektár földet birtokolnak külföldi, köztük dán, holland de akár kínai befektetők is. Más becslések szerint ez az arány sokkal magasabb is lehet, a szlovák gyümölcstermesztők uniója szerint a gyümölcsösöknek már csupán 75 százaléka van hazai kézben.
    
A HN szerint a külföldiek fokozódó szlovákiai földvásárlásának az alacsony árak a fő mozgatói. Szlovákiában a mezőgazdasági földterületek négyzetméterenkénti ára 0,12 és 1,3 euró között mozog, ami csupán harmada, negyede az uniós átlagnak és huszada például a hollandiainak.
    
Szlovákia Robert Fico előző kormánya idején, 2014 tavaszán már elfogadott egy a helyi gazdák földvásárlását segítő, az Európai Unión (EU) kívüli külföldiek egy részét pedig a termőföld vásárlásból kizáró jogi szabályozást. A jogszabály elővásárlási jogot biztosít azoknak, akik agrárvállalkozóként már legalább három éve azon a településen tevékenykednek, vagy az eladásra szánt földterület résztulajdonosai, illetve az azt áruba bocsájtó személy hozzátartozói. A törvény ugyanakkor megtiltotta, hogy olyan állampolgárok vagy cégek földet vásároljanak Szlovákiában akiknek vagy amelyeknek országa nem teszi lehetővé, hogy területén szlovák állampolgár vagy Szlovákiában bejegyzett cég földterülethez jusson.

MTI