Fotó: MTI/EPA/Antonio Bat
Védőmaszkot adtak a menyasszonyi ruhákat bemutató kirakati babákra Zágrábban 2020. március 16-án.
Hirdetés

A horvát válságstáb szerint az országban időben rendeltek el karantént, és arra kérték az embereket, hogy ne veszélyeztessék ezt a szabályok megszegésével. Bár Horvátországban csütörtöktől részleges boltzár lépett életbe, bezártak az éttermek és a kávézók, valamint betiltották az 5 főnél nagyobb összejöveteleket, sajtóbeszámolók szerint a parkok és a játszóterek tele vannak emberekkel, és sokan nem tartják be a házi karantén szabályai sem.

Davor Bozinovic horvát belügyminiszter bejelentette: szombattól az esküvőket és temetéseket is csak szűk családi körben lehet megtartani, továbbá megtiltják a csoportos gyülekezést a nyilvános helyeken, parkokban, tereken, a tengerpart esetében pedig a fürdőhelyeken is. Jelezte, hogy amennyiben tovább lazul a társadalmi fegyelem, korlátozni fogják a tömegközlekedést az egész ország területén.

Horvátországban eddig több mint 13 ezer emberrel szemben rendeltek el otthoni karantént. Szombat reggeli közlés szerint az országban jelenleg 157 fertőzöttről tudnak.

Fotó: shutterstock.com/alexandersr (illusztráció)

Eközben Szlovéniában teljesen betiltották a társasági érintkezést. Ljubljana már korábban korlátozott minden szükségtelen tevékenységet, beszüntette a tömegközlekedést és lezárta a repülőtereket. Péntektől ezek a szabályok tovább szigorodtak: csak egyedül lehet sportolni, kutyát sétáltatni és a szabadban tartózkodni, csoportosan ezt csak az egy háztartásban élők tehetik meg erdőkben vagy parkokban, a városokban nem. Tilos a játszóterek és szabadtéri edzőpályák használata is.

Szlovéniában pénteken délután 14 óráig 341 volt a fertőzöttek száma, ugyanakkor több mint 10 ezer koronavírustesztnek negatív lett az eredménye.

Fotó: MTI/AP/Petr David Josek
Szájmaszkokat varr egy alkalmazott a cseh Nemzeti Színház jelmezkészítő műhelyében Prágában 2020. március 19-én.

A cseh hatóságok mostantól szigorúbban fogják ellenőrizni a koronavírus-járvány terjedése elleni intézkedések betartását, elsősorban az arcmaszkok kötelező használatát a köztereken, valamint a házi karantén betartását – közölte Jan Hamácek belügyminiszter pénteken este a közszolgálati hírtelevízióban (CT24).

A száj és az orr eltakarása a köztereken szerda óta kötelező Csehországban, s bár a nagy többség betartja, továbbra is vannak, akik ezt nem teszik. A televízió szerint pénteken a hatóságok még csak három esetben szabtak ki, egyenként 10 ezer koronás (135 ezer forint) pénzbírságot a rendelkezések be nem tartása miatt.

Roman Prymula egészségügyi miniszterhelyettes, az országos válságstáb elnöke a testület ülése után pénteken azt mondta: sokan nem tartják be a házi karantént, amely a fertőzésgyanús, illetve a velük kapcsolatba került személyek számára kötelező, s ha a járvány terjedése két héten belül nem mérséklődik, akkor akár kijárási tilalomra is számítani lehet. Házi karanténban jelenleg több ezer ember van.

Az interneten ezt követően gyorsan terjedni kezdett az a híresztelés, hogy már hétfőftől bevezetik a kijárási tilalmat. Andrej Babis kormányfő a Twitteren ezt határozottan cáfolta, kijelentve, hogy „semmi ilyesmi nincs most napirenden”. Egyúttal arra kérte a lakosságot, hogy ne dőljenek be a terjedő a rémhíreknek.

Csehországban szombaton reggel 904 koronavírus-fertőzéses esetet tartottak nyilván. Haláleset egyelőre nincs. Több mint ötven személyt kórházban kezelnek, közülük ötnek az állapota súlyosnak minősíthető. Eddig négyen gyógyultak fel a betegségből. Laboratóriumi teszteket szombatig 13 700 személyen végeztek el – olvasható az egészségügyi tárca honlapján.

Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement
A Szent Józsefnek szentelt misét az új koronavírus járványa miatt a Szent József bukaresti katolikus székesegyház mellett, a szabadtéren tartották meg 2020. március 19-én.

A Szabad Európa Rádió román nyelvű honlapján arról közölt cikket, hogy legalább 200 ezerre, de nem kizárt, hogy akár 950 ezerre tehető azon március elején Nyugatról – főleg Olaszországból és Spanyolországból – hazatért románok száma, akik „megúszták” a házi elkülönítést és karantént, mivel akkor lépték át a román országhatárt, amikor még csak az észak-olaszországi Lombardia tartomány számított járvány sújtotta „vörös zónának”. A forrás szerint a külföldről hazatért románok legfeljebb 3,3 százalékán végeztek koronavírus-tesztet.

Romániában a közösségi oldalakon terjesztették a belügyminisztérium egy rendelettervezetét, amely részleges kijárási tilalom bevezetéséről szól. A hatóságok ugyanakkor cáfolták, hogy a közeljövőben újabb szigorításokra készülnének, a „vázlatnak” minősített irat kiszivárogtatása miatt pedig ügyészségi vizsgálat indult.

Péntekig Romániában 308 koronavírus-fertőzést regisztráltak. A kór Romániában eddig nem követelt halálos áldozatot, de Olaszországban már három Covid-19-ben szenvedő román állampolgár vesztette életét.

Fotó: MTI/EPA-PAP/Adam Warzawa
A digitális oktatás keretében kapott házifeladatát készíti otthonában egy általános iskolás lány Gdanskban 2020. március 17-én.

Lengyelországban – ahol péntek este hirdettek járványhelyzetet – szombat reggelig 439 Covid-19-fertőzést regisztráltak, azaz egy nap alatt 72-vel nőtt az ismert betegek száma. Eddig öt idős ember halt bele a betegségbe.

A lengyel kormánypárt elnöke, Jaroslaw Kaczynski egy szombat reggeli rádióinterjúban kijelentette, hogy az az országban jelenleg nem indokolt a szükségállapot bevezetése, amely alkotmányos alapot adna a május 10-re kitűzött elnökválasztás elhalasztására – mondta. Nem zárta ki ugyanakkor, hogy a helyzet ebben a tekintetben még megváltozhat.

Ukrajnában péntek estig 41-re nőtt a megerősített koronavírus-fertőzöttek száma, közülük mostanáig hárman haltak bele a betegségbe.