Hirdetés

Az AP amerikai hírügynökség hétfői helyszíni jelentése szerint a város egyes helyszínei szinte már rendőrállami állapotokra emlékeztetnek, a hatóságok szögesdrótot, beton úttorlaszokat és összeláncolt kordonokat helyeztek el a belvárosi utcákon, hogy szükség esetén gyorsan el tudják keríteni a bírósági épületet, ahol Chauvin ellen fognak ítélet hírdetni. Már szinte megszokottá vált az elmúlt napokban a katonai járművek megjelenése a környékbeli országutakon, és a helyi lakók lépten-nyomon fegyveres őrökbe botlanak. Közben boltok és más épületek százait, ha nem ezreit deszkázták be városszerte.

Az elmúlt napok szigorú biztonsági intézkedések ellenére Jacob Frey minneapolisi demokrata párti polgármester és Tim Walz Minnesota szintén demokrata párti kormányzója is kemény bírálatokat kapott amiatt, hogy nem intézkedett gyorsabban, hogy a városba vezényeljék a Nemzeti Gárdát. Becslések szerint a George Floyd tavaly tavaszi halála után kezdődött erőszakos tüntetések során a várost mintegy 350 millió dolláros (kb. százmilliárd forint) kár érte, jórészt kereskedelmi ingatlanok szenvedtek károkat.

A Chauvin-pert levezető bíró, Peter Cahill visszataszítónak nevezte hétfőn, hogy Maxine Waters demokrata párti képviselő halálos ítéletet követelt az egyelőre még bűnössé sem nyilvánított vádlottra. Az afroamerikai politikus szombaton csatlakozott egy tüntetéshez, amely egy külvárosi rendőrőrsnél zajlott, ott, ahol egy héttel ezelőtt igazoltatás után egy rendőr lelőtt egy fekete bőrű fiatalt, akit közlekedési szabálysértés miatt állított meg. Waters a tüntető tömeg előtt felszólalva azt mondta: halálos ítéletet vár a Chauvin elleni perben.

Nyilatkozatával kapcsolatos kérdésre válaszolva Water azt hangoztatta, hogy a tüntetőknek az utcán kell maradniuk, aktívabbaknak és konfrontatívabbaknak kell lenniük, hogy „ők (a bírók) is tudják, hogy (a tüntetők) mit értenek a dolgok alatt”. Cahill bíró, reagálva a politikus megnyilatkozására, hangsúlyozta: „a jogállamiság és a bíróság iránti tiszteletlenség”, ha egy megválasztott képviselő a per kimenetelével kapcsolatos nyilatkozatot tesz, amikor az esküdtszék éppen döntéshozatalra ült össze.

Korábban írtuk

Chauvin ellen gyilkosság miatt emeltek vádat. Tavaly május 25-én rendőri intézkedés során csaknem kilenc percen keresztül térdelt az afroamerikai Floyd nyakán, s ezzel a vád szerint a férfi halálát okozta tavaly májusban. Később a nyilvánosságra hozott boncolási jegyzőkönyvből kiderült, hogy az áldozat szívbetegségben és az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegségben szenvedett, továbbá a szervezetében rengeteg kábítószer is volt. Az esetnek nagy visszhangja volt az Egyesült Államokban, Minneapolisban és számos más amerikai nagyvárosban hetekig tartó tüntetéseket tartottak a rendőri brutalitás és fajgyűlölet ellen, de más országokban is voltak tüntetések.

A perben hétfőn hangzottak el vád és a védelem záróbeszédei a minneapolisi bíróságon. A tárgyalás után elkülönített, hat fehér és hat afroamerikaiból álló esküdt már hétfőn este megkezdte a tanácskozást, amelynek végén döntésüket bejelentik majd a bíróság előtt. Ez szakértők szerint akár napokig is eltarthat. Az esküdtek addig nem érintkezhetnek a külvilággal, és Peter Cahill arra kérte őket, hogy ne nézzenek híradásokat sem. Reményét fejezte ki, hogy meg is fogadják a kérését.