A jelenlegi államfő hétéves mandátuma február elején jár le. A választási szavazásokat a mostani várakozások szerint január 24-én és 25-én tartják, a végleges időpontot Fico jelenti be várhatóan kedden.

Hirdetés

A választáson a húsz olasz régióból 1009 képviselőnek kellene részt vennie. A a La Repubblica című baloldali napilap azonban emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban nagyjából negyven parlamenti képviselő kapta el a fertőzést, és a szavazás idejére még tovább, akár száz fölé is emelkedhet a megbetegedett képviselők száma. Az államfőt kétharmados többséggel választják, de a harmadik forduló után már egyszerű többség is elég egy jelölt győzelméhez.

Bár az olasz alkotmány csak korlátozott jogkörökkel ruházza fel, a kormányalakítás folyamatában az elnök mégis fontos szerepet játszik.

Sergio Mattarella lehetséges utódjai között emlegetik Mario Draghi jelenlegi kormányfőt. Draghi mindeddig nem árulta el egyértelműen, hogy elfogadná-e a megbízatást.

A parlamenti többséggel bíró jobboldali és jobbközép pártok – mint eddigi nyilatkozataikból kitűnik – készek támogatni Silvio Berlusconi volt kormányfő elnökjelöltségét. A Matteo Renzi volt kormányfő által alapított balközép párt pedig olyan jelölt indítását szorgalmazza, aki nem kötődik túl szorosan egyik politikai párthoz sem. Szóba jött ennek alapján Pierferdinando Casini volt képviselőházi elnök és Giuliano Amato egykori kormányfő neve is.

Jók az esélyek továbbá arra is, hogy Olaszország élére első alkalommal női jelöltet válasszanak államfőnek: Marta Cartabia, a pártfüggetlen igazságügyi miniszter jelölése sokak szerint sikeres lehetne.

Korábban írtuk