Hirdetés

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a friss Facebook-bejegyzésében, hogy telefonon beszélt Rafael Mariano Grossival, a NAÜ jelenleg Japánban tartózkodó vezetőjével, aki megnyugtatta őt, hogy bár a csernobili erőmű elleni támadás joggal keltett aggodalmat Magyarországon, a létesítmény szarkofágja ennél jóval nagyobb ütést is kibír.

„Így sem az incidens után, sem azóta nem fenyegetett és nem is fenyeget nukleáris katasztrófa, minden mérés azt igazolta, hogy a sugárzás egyáltalán nem nőtt” – tájékoztatott.

„Ezzel együtt egyetértettünk abban, hogy a nukleáris erőművek elleni támadások elfogadhatatlanok, a nukleáris biztonságot pedig garantálni kell” – húzta alá.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy mindkét fél határozottan támogatja az ukrajnai háború lezárását célzó amerikai erőfeszítéseket.

Korábban írtuk

„A béke jelenti a garanciát arra, hogy a jövőben elkerülhetőek legyenek a nukleáris létesítmények elleni provokációk és támadások” – szögezte le.

Végül pedig kifejezte nagyrabecsülését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség azon munkatársai iránt, akik a háborús viszonyok közepette a helyszínen garantálják az ukrán nukleáris erőművek biztonságát.