Hirdetés

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós energiaügyi miniszterek ülését követően arról számolt be, hogy a találkozón konkrét döntés nem született, de ez jobb is így, ugyanis a gázársapka bevezetése veszélybe sodorná a kontinens energiaellátását, ráadásul az árakat is felhajtaná.

Leszögezte, hogy ilyen javaslatot Magyarország semmilyen formában nem fog támogatni, és tiltakozásával nincs is egyedül a tagállamok között. „Jól látszik, hogy az Európai Bizottság még próbálja kötni az ebet a karóhoz, de egyelőre nem tudott előrehaladni ebben a kérdésben” – fogalmazott.

Kiemelte: a kormány a diverzifikáció pártján van, de ez alatt nem az orosz energiahordozók kizárását érti, hanem a minél több forrás bevonását, például az azeri gáz mennyiségének növelése, a transzadriai vezeték kapacitásának bővítése által.

Az „átpolitizált, átideologizált javaslatok” helyett minél több csővezetéket, LNG-terminált kell építeni, fejleszteni kell az infrastruktúrát, ugyanis ez jelenti a valós megoldást„ – hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, hogy Magyarország ”minden házi feladatát elvégezte„.

Korábban írtuk

A megbízhatóság kérdését érintve emlékeztetett arra, hogy Magyarországot eddig egy amerikai és egy osztrák vállalat hagyta cserben a romániai tengeri mezők kitermelésének ügyében, miután hárommilliárd köbméternyi gáz beszerzésére vonatkozóan már megvolt a szerződés, azonban a projekt végül leállt.

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy semmiképp nem támogatják nemzeti hatáskörök elvételét, csökkentését az energiapolitika terén, így nem támogatják a kötelező közös beszerzést vagy tárolást, ezek csakis önkéntes alapon működhetnek, hogy minden tagállam és vállalat eldönthesse, hogy csatlakozik-e.

”A nemzeti hatáskörben hozott döntéseink biztosították Magyarország energiaellátását, Brüsszel pedig eddig csak bajokat okozott az energiabiztonság terén nekünk„ – jelentette ki.

Közölte, Magyarország földgázellátása biztosított, a betárolt mennyiség az éves fogyasztás 48,2 százalékát fedezi, míg az EU-s átlag csak 26,9 százalék, s a Török Áramlat az egyetlen vezeték, amelyen keresztül teljesen zavartalanul zajlik még mindig a szállítás Kelet és Nyugat között. Ezért a kormány kiemelten figyel a Török Áramlat fizikai és jogi működésének biztosítására, minthogy ez alapvető nemzetbiztonsági érdek – mutatott rá.

A miniszter a jelenlegi helyzetet a ”világtörténelem első globális általános energiaválságának„ nevezte, amelynek nem rövid távú, hanem strukturális geopolitikai, biztonsági okai vannak, ezért megoldásokat is hosszú távon kell keresni.

”Fontos, hogy őszintén beszéljünk ebben a kérdésben, sajnos úgy látom, hogy az európai politikusok, európai kormányok, energiaminiszterek még mindig nem készek erre az őszinteségre„ – vélekedett.

Kitért arra is, hogy az eddig Európában betárolt gázmennyiség nagyjából három hónapra elegendő, ami kiszolgáltatott helyzetet jelent, ráadásul a töltöttségi arány a fűtési szezon végére jelentősen csökkenni fog, és nagy kérdés, hogy miként lehet majd ezt jövő télig újratölteni orosz gáz nélkül.

”A józanság kicsi részét még megőrző nemzetközi intézmények ezért jelzik, hogy ez hosszú távú válság, és nem is igazán az idei tél jelent problémát, hanem a következő és az azt követő„ – mondta.