A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be megérkezését követően, hogy az EU-s külügyminiszterek hagyományos New York-i tanácskozásán is azt az álláspontot fogja képviselni, hogy „tegyük félre a háborút eszkaláló, a konfliktust mélyítő, a helyzetet súlyosbító javaslatokat, s végre törődjünk azzal, hogy hogyan lehet majd béke Ukrajnában”.

Hirdetés

Kiemelte, hogy az ENSZ idei közgyűlésére rendkívüli körülmények között kerül sor az ukrajnai fegyveres konfliktus miatt, amelynek negatív hatásai az egész világon érezhetők, nem csak Európában, például az energiaellátás bizonytalanságai, a száguldó infláció tekintetében.

„Mi, magyarok abban vagyunk érdekeltek, hogy a szomszédunkban zajló háború mielőbb véget érjen. A béke jelenti a megoldást minden egyes olyan problémára és súlyos kihívásra, amellyel Magyarország, Európa és most már az egész világ is szembesül” – szögezte le. Majd hozzátette: ehhez minél előbb béketárgyalásokra, azokat megelőzően pedig fegyverszünetre van szükség, az ezekről szóló egyeztetésekre pedig nem létezik alkalmasabb fórum az ENSZ-nél.

„Az ENSZ-ben jelen van mindenki, itt minden nehéz kérdést meg lehet beszélni, az egymással akár még ellenséges viszonyban lévő országok vezetői is egyszerre vannak jelen” – fogalmazott.

Szijjártó Péter ezért azt szorgalmazta, hogy a világ használja ki most ezt a hetet, ugyanis a háborúnak csak tárgyalásokkal lehet véget vetni.

„Nincs ennél jobb lehetőség, mint itt, ezen keretek között. Mi a közgyűlés eredményességét is ezen a szemüvegen keresztül nézzük, az csakis akkor lehet eredményes, ha ezen a héten közelebb jutunk a békéhez, a háború lezárásához” – húzta alá.

Korábban írtuk