A tárcavezető az ENSZ-közgyűlés békeépítési tevékenységének finanszírozásáról szóló ülésén felszólalva kiemelte: olyan országból jön, amelynek több biztonsági kihívással kell szembenéznie, hiszen a szomszédságában háború folyik. Nekünk, akik a hetvenes évek vége felé vagy annál később születtünk, „legitim várakozásunk volt, hogy életünk során nem kell háborúval szembenéznünk a szomszédságunkban” – mondta, hozzátéve: ez a legitim várakozás azonban az utóbbi időben „elillant”.

Hirdetés

Kijelentette: „mi, magyarok nem akartuk ezt a háborút a szomszédságunkban, és nem akarjuk, hogy ez a háború folytatódjon; békét akarunk”.

A miniszter azt mondta: az Ukrajnában folyó háború minden egyes másodpercben a biztonságunkat kockáztatja. Ilyen helyzetben a kormány elsődleges felelőssége, hogy Magyarországon békét tartson és garantálja a magyarok, Magyarország biztonságát.

Szijjártó Péter sürgette a nemzetközi közösséget, tegyen meg minden lehetséges erőfeszítést azért, hogy a háború a lehető leghamarabb befejeződjön, és ne terjedjen túl Ukrajna határain.

Emlékeztetett: azért, hogy elkerüljék Magyarország érintettségét a háborúban, úgy döntöttek, nem szállítanak fegyvereket, és nem engedik át azokat Magyarország területén. Ha az ellenkezőjét tették volna, akkor azt kockáztatták volna, hogy Magyarország részesévé válik a konfliktusnak – vélekedett.

Kitért rá: ártatlan emberek halnak meg Ukrajnában, több millióan pedig arra kényszerülnek, hogy elhagyják a lakhelyüket. Szomszédos országként Magyarország 640 ezer menekültet fogadott be eddig Ukrajnából, akiket elláttak, akiknek szállást adtak, és azoknak, akik tovább maradnak, munkát, a gyermekeiknek oktatást biztosítanak – mondta. Hangsúlyozta: mindenkit be fognak engedni Ukrajnából.

Megjegyezte: a Magyarország által adott humanitárius segélyek már meghaladták az ezer tonnát, és folytatják a segítségnyújtást.

A miniszter azt is sürgette, hogy humanitárius folyosók nyíljanak meg, mert a civileknek lehetővé kell tenni azon városok és régiók elhagyását, amelyek ostrom alatt állnak. Ezért támogatják azt a javaslatot, amely humanitárius kapcsolattartó csoport felállítását célozza – mondta.

Hangsúlyozta: az Egyesült Nemzetek Szervezetének még aktívabb szerepet kell vállalnia az ukrajnai béketeremtésben.

Magyarország továbbra is biztosítani fogja azokat a körülményeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt megfelelően működjön, és az a magyar politika, hogy nem küldenek fegyvereket, biztonságos lehetőséget biztosít arra, hogy Ukrajna és Magyarország határát a humanitárius segélyek átlépjék – mondta.

Közölte: a háború egyre durvábbá válik, és ha nem tudják elérni, hogy minél hamarabb vége szakadjon, akkor a következmények még tragikusabbak lesznek. Ezért lényeges, hogy az ENSZ-ben elkezdjék aktivizálni a béketeremtő hatásköröket annak érdekében, hogy békét teremtsenek Ukrajnában, ehhez pedig a béketeremtési alap fontos eszköz lehet – magyarázta Szijjártó Péter.

Korábban írtuk