Hirdetés

A tárcavezető a NATO csúcstalálkozójáról jelentkezett, s kiemelte, hogy a konfliktus elhúzódása azzal a következménnyel jár, hogy emberek ezrei halnak meg teljesen értelmetlenül, hogy tartósan fennmarad a háborús inflációs környezet, aminek nyomán globális gazdasági válság alakulhat ki, és az energiaellátás biztonsága is komolyan sérül a következő időszakban. Rámutatott, hogy ezért minden eddiginél fontosabb a béke mielőbbi megteremtése.

Hozzátette, hogy szükséges a stratégiai kommunikációs csatornák fenntartása a NATO és Oroszország közötti közvetlen konfrontáció elkerülése és a szándékolatlan eszkaláció kiküszöbölése érdekében.

Szijjártó Péter közölte, hogy a nap folyamán elfogadják a szövetség új stratégiai koncepcióját, amire már nagy szükség volt, ugyanis 2010 óta jelentős mértékben átalakult a világ biztonsági környezete. A dokumentum 360 fokos védelmet fogalmaz meg, azaz gyakorlatilag azt jelenti, hogy a keletről és a délről érkező fenyegetésekkel egyaránt foglalkozni kívánnak, így a NATO-nak a terrorizmussal és az annak nyomán kialakuló migrációs hullámokkal szembeni fellépés is feladata lesz.

Tájékoztatása szerint emellett átfogó támogatási csomagot hagynak jóvá a tagállamok Ukrajna számára, amely alapvetően képzési és oktatási támogatásról, a háború utáni újjáépítésről, kibervédelemről és golyóálló mellények szállításáról szól.

Korábban írtuk

„Ez a csomag ebben a formában biztosítja, hogy a NATO mint szövetség továbbra sem szállít fegyvereket Ukrajnába. Alapfilozófiája lehetővé teszi, hogy továbbra is elkerüljük a közvetlen konfrontációt a NATO és Oroszország között”

– szögezte le. A miniszter ezt követően örömmel nyugtázta, hogy sikeresen lezárultak a tárgyalások Törökország, valamint Finnország és Svédország között, így utóbbiak meghívást kaphatnak a katonai szervezetbe.

Végül pedig aláhúzta:

Magyarország folyamatosan hozzájárul ahhoz, hogy a NATO továbbra is minden idők legsikeresebb védelmi szövetsége lehessen.

Majd erre fontos példaként hozta fel, hogy hazánk védelmi kiadásai a friss beruházásokkal és fejlesztésekkel, a honvédelmi alappal már jövőre, az eredeti vállalásnál egy évvel korábban elérik a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát.