Arra számítanak, hogy a jövő év harmadik negyedére akár minden lakos – 5,7 millió ember – számára lesz már oltóanyag, amelyet az állampolgárok és a tartósan Szingapúrban élők térítésmentesen kaphatnak majd meg – tette hozzá a kormányfő.

Hirdetés

Az oltás önkéntes lesz, de az egészségügyben dolgozók, a járványnak más módon kitett alkalmazottak, az idősek és a alapbetegségekkel küszködők elsőbbséget élveznek, és több kormánytag is az először beoltandók között lesz, annak demonstrálására, hogy hisznek a vakcina biztonságosságában – mondta a 68 éves Li.

Szingapúr már korán előszerződést kötött a gyártókkal többféle, kísérleti fázisban lévő és ígéretes vakcinára, köztük a Moderna és Sinovac cégekére, és egymilliárd dollár tett félre oltóanyagok vásárlására – közölték korábban a hatóságok.

A Pfizer/BioNTech-vakcina alkalmazása elsőként az Egyesült Királyságban kapott hatósági jóváhagyást. Az amerikai Pfizer és a német BioNtech november 18-án azt közölte a világgal, hogy vakcinája hatékonysága 95 százalékos. Azóta már az Egyesült Államok, Kanada, Bahrein és Szaúd-Arábia is engedélyezte.

Korábban írtuk

Szingapúrban viszonylag kevés koronavírusos esetet regisztráltak: 58 ezer fertőzöttet találtak eddig, közülük 29-en haltak meg, ami a világ egyik legalacsonyabb halálozási rátája a járványban.