A 96 százalékban magyar lakosságú Székelyudvarhelyen ünnepelte – volna – a román himnusz napját a Calea Neamului (Nemzet Útja) román nacionalista szervezet még pénteken – adta hírül a Székelyhon. Az eseményt azonban nem kísérte túl nagy érdeklődés, az egyöntetű beszámolók szerint mindössze néhány tucatnyian, jobbára gyerekek jelentek meg, szinte többségében voltak a vonulást biztosító hatóságok, mint a résztvevők. 

Hirdetés

Náluk volt a Tusványosról már ismert „Ceva este etern: Transilvania pamant romanesc!”, azaz „Van, ami örök: Erdély román föld!” feliratú molinójuk is, amivel végigvonultak a főutcán.

Mihai Tirnoveanu – akinek a neve az úzvölgyi temetőnél szervezett provokációkból, vagy a tusványosi akciózásból is ismerős lehet –, a Calea Neamului vezetője azt kifogásolta, hogy Székelyudvarhelyen kevésszer hangzik el a román himnusz. 

Mi mindig oda megyünk, ahol a legnehezebb a román identitásúaknak

Korábban írtuk

– idézte őt a Székelyhon. Egyúttal hangsúlyozta, hogy a molinójuk nem a magyar etnikum, hanem a magyarországi, szerinte Erdély autonómiájára törekvő politika ellen szólt. 

A helyszínen ezután többször elénekelték a román himnuszt.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.