Az egészségügyi minisztérium rendelete szerint szerdától megszűnt a vendéglátóipari egységek tevékenységének utolsó korlátozása is, az éjjeli nyitvatartás tilalma.

Hirdetés

Kivétel ez alól Prága és az észak-morvaországi régió, ahol helyi fertőzésgócok vannak még. A fővárosban ezért továbbra is kötelező az arcmaszkok viselete a kórházi és idősotthoni látogatások idején, illetve a metróban. Az autóbuszokban és a villamosokon már nem kell szájmaszk.

Észak-Morvaországban Karviná és Frydek-Místek városokban van még nagyobb számú fertőzött, ezért ott továbbra is kötelező az arcmaszkok viselete a tömegközlekedési eszközökön és a zárt termekben. A kórházakban és az idősotthonokban pedig látogatási tilalom van érvényben. Ebben a két városban továbbra is tilos a vendéglők és a szórakozóhelyek éjjeli nyitvatartása.

Korábban írtuk

Szerdán érvénybe lépett az a kormányrendelet, amely szerint minden cseh állampolgár, aki legalább hat napot tölt el belföldi gyógyfürdőben, 4000 koronás (54 ezer forint) utalványt kap erre az államtól. A kormány ezzel is szeretné segíteni a csehországi gyógyfürdőket, amelyek nagy veszteségeket szenvedtek el a járvány miatt.

Az egészségügyi minisztérium honlapján szerda reggel megjelent legfrissebb hivatalos kimutatás szerint kedden 149 új beteget regisztráltak, a halálos áldozatok száma eggyel 349-re emelkedett. A betegek száma jelenleg 3800. Kórházi ápolásra 130 személy szorul. Március elsejétől, amikor az első beteget regisztrálták, majdnem 12 ezer személy betegedett meg, közülük 8000 már meggyógyult.

Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek
Zenészek játszanak az 515 méter hosszú asztalnál helyet foglaló vendégeknek a prágai Károly hídon 2020. június 30-án. A nagyszabású vacsorával a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások feloldását ünnepelték a szervezők és a résztvevők. Az ételeket a résztvevők saját maguk főzték és osztották meg a többiekkel