Fotó: ShutterStock/360b
Hirdetés

A telefonbeszélgetésre néhány nappal azt követően került sor, hogy Netanjahu új kabinetje letette az esküt, és a koalíciós kormány jelezte, hogy prioritásnak tekinti a telepek építését a megszállt Ciszjordániában.

Esz-Szíszi hangsúlyozta, hogy Egyiptom folytatja erőfeszítéseit az Izrael és a palesztinok közötti „nyugalom fenntartása” érdekében – számolt be róla az elnök hivatala.

Netanjahu hivatalának közleménye szerint a két vezető megvitatta az egyiptomi-izraeli kapcsolatokat, és hangsúlyozták „a béke, a stabilitás és a biztonság előmozdításának fontosságát mindkét nép és a Közel-Kelet valamennyi népe érdekében”.

Netanjahu csütörtökön tért vissza a hatalomba, mikor példátlan módon hatodik alkalommal lett ismét Izrael miniszterelnöke.

Korábban írtuk

A zsidó telepek bővítése a megszállt Ciszjordániában növelheti az Izrael és a palesztinok közötti, már amúgy is súlyosbodó feszültséget, és felháboríthatja a nemzetközi közösséget.

Egyiptom és Izrael 1979-ben történelmi jelentőségű békemegállapodást kötött.

A két ország kapcsolatai általában hűvösek, de a színfalak mögött továbbra is erős a biztonsági együttműködés, és utóbbi években egyre több jel mutatkozik más téren is az együttműködésre.