Fotó: MTI (archív)
Hirdetés

Az úgynevezett harmadik országokból – az EU-n kívülről – származó képzett munkavállalók bevándorlásáról szóló törvény vitájában kiemelte, hogy Európa legmodernebb jogszabályát készítették elő, bevezetése pedig történelmi jelentőségű Németország számára.

A munkaerő utánpótlásában elsősorban a hazai forrásokra és az EU-s társországokból beáramló munkavállalókra kell támaszkodni, de előre látható, hogy ez nem lesz elég a vállalati igények kielégítéséhez, ezért meg kell alkotni a kereteket a harmadik országokból származó képzett munkavállalók „irányított és rendezett” bevándorlásához – mondta Horst Seehofer.

Hangsúlyozta: a kormány „nagyon fontos politikai célja”, hogy erősítse a legális migrációt, és visszaszorítsa az illegális migrációt. A migrációs politikát két alapelv, az emberségesség és a rend követelményének megfelelően kell formálni, és szét kell választani egymástól a menekültügyi és a munkavállalási célú bevándorlást.

Ennek a törekvésnek az eredménye a Bundestag elé terjesztett javaslat, amelynek révén Németország jobban helyt állhat a legjobban képzett munkavállalókért folytatott nemzetközi versenyben – fejtette ki a miniszter.

Az előterjesztés szerint megszűnik a hazai és az EU-s munkavállalókat előnyben részesítő, úgynevezett elsőbbségi vizsgálat, vagyis nem kell majd egy állás betöltésénél megvizsgálni, hogy egy EU-n kívüli jelentkező helyett van-e alkalmas német vagy EU-s munkavállaló. Azonban ezt az eljárást nem vezetik ki, hanem öt évre felfüggesztik, és a hazai munkavállalók védelmében bármikor újra be lehet majd vezetni, akár regionális szinten is – mondta Horst Seehofer.

A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa hozzátette: az is az előterjesztés legfőbb erényei közé tartozik, hogy nem tesz különbséget felsőfokú végzettségűek és a szakmunkások között. Így nemcsak a felsőfokú végzettségűek, hanem a német nyelvtudással és Németországban elismert képesítéssel rendelkező szakmunkásokra is vonatkozik majd az a kedvezmény, hogy akár munkakeresési céllal, is bevándorolhatnak. Ezt a szabályt is próbaképpen, egyelőre öt évre vezetik be – ismertette a miniszter.

A törvény alapelve, hogy az érvényes munkaszerződéssel és előzetesen elismertetett képesítéssel rendelkező munkavállalók szabadon bevándorolhatnak Németországba az EU-n kívülről. A jogszabály előkészítői az esetleges visszaélésekre is gondoltak, egész országokat ki lehet zárni a rendszerből, ha a törvény kijátszására irányuló kísérleteket tapasztalnak – húzta alá Horst Seehofer.

A Bundestag ellenzéki pártjai élesen bírálták a törvényjavaslatot. A CSU-tól és testvérpártjától, a Kereszténydemokrata Uniótól (CDU) jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) szerint a kormány túlságosan szélesre tárja a kapukat, világszerte érvényesülő „szívó hatást” idéz elő, ami a Németországba irányuló bevándorlás nem kívánatos növekedéséhez vezet.

A Zöldek és a liberális FDP szerint viszont éppen az a gond, hogy a tervezett szabályozás nem eléggé következetes, átfogó és széles körű. A javaslat csupán a kormány „bátortalanságát” mutatja – emelték ki az FDP részéről, a Zöldek vezérszónoka pedig aláhúzta, hogy Németország „bevándorlóország”, amelynek modern bevándorlási törvényre van szüksége, de a kormány javaslata nem felel meg ennek a követelménynek.