A macedón belügyminisztérium Nikola Gruevszki volt miniszterelnök kiadatását kérte Magyarországtól – jelentette be Zoran Zaev macedón kormányfő szerdán Szkopjéban.

Fotó: MTI, archív

Fotó: MTI, archív

A Szabad Európa Rádió balkáni irodájának macedón internetes oldala szerint Zaev hozzátette: kormánya azt várja Magyarországtól, hogy mutasson példát, és ne védjen olyan bűnözőt, aki a Macedónia állampolgárainak kárt okozott. „Milyen motivációt jelentene az nekünk, tagjelölt országoknak, ha az Európai Unió egyik tagországa a bűnözők menedékévé válna, és nem tisztelné a nemzetközi gyakorlatot és a nemzetközi jogot” – vetette fel a kormányfő.

A Vesti.mk beszámolója szerint Zoran Zaev a sajtótájékoztatóján gyávának nevezte hivatali elődjét. Mint mondta: Nikola Gruevszki egész idő alatt azt állította, hogy vállalja a felelősséget, és Macedóniáért kész börtönbe is vonulni, hogy másokat ne állítsanak bíróság elé, amikor pedig eljött a felelősségre vonás ideje, elmenekült. Zoran Zaev tagadta, hogy lett volna bármiféle korábbi politikai megállapodás közte és Gruevszki között arról, hogy utóbbi „megúszhatja a börtönbüntetést”. „Meggyőződésem szerint Gruevszki előbb vagy utóbb visszatér, és letölti a büntetését, és a bíróság előtt azokban az ügyekben is védheti magát, amelyekkel még gyanúsítják” – fogalmazott a macedón kormányfő.

A macedón belügyminisztérium szerdán hangsúlyozta: egyetlen ok sincs arra, hogy Nikola Gruevszki menedéket kapjon Magyarországon.

Nikola Gruevszki 2006 és 2016 között volt Macedónia miniszterelnöke, viszont a héten nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, mert nem kezdte meg kétéves börtönbüntetése letöltését, amelyet hivatali visszaélés miatt szabtak ki rá. A politikus kedden a Facebook-oldalán közölte, hogy Budapesten van, és politikai menedékjogot kért a magyar hatóságoktól.

Gruevszki menedékjog iránti kérelmet nyújtott be

Nikola Gruevszki menedékjog iránti kérelmet nyújtott be az illetékes magyar hatósághoz – közölte a Miniszterelnökség szerdán az MTI-vel.

Macedónia korábbi miniszterelnöke szándéknyilatkozatot tett, amely szerint menekültstátusz iránti kérelmet kíván előterjeszteni Magyarországon – tették hozzá.

Azt írták: a magyar hatóságok biztonsági okokból tették lehetővé, hogy Nikola Gruevszki – tekintettel arra, hogy 10 évig hazája miniszterelnöke volt – menekültügyi kérelmének benyújtását és meghallgatását a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) budapesti központjában tartsák.     A BÁH a menekültügyi eljárást a magyar jogszabályoknak megfelelően a nemzetközi joggal összhangban folytatja le – tudatták.

A Miniszterelnökség közleményében kiemelte: Macedónia Magyarország stratégiai partnere és fontos szövetségese.

„A két ország jó együttműködése fontos sarokköve a balkáni régió fejlődésének és Európa biztonságának” – fogalmaztak.

Mint írták: Magyarország partnere az államközi kapcsolatokban a mindenkori macedón kormány. Kiemelték: ezért semmilyen formában nem kívánnak szuverén országok belügyeibe beavatkozni.

A volt macedón kormányfő menekültügyi kérelmének elbírálását kizárólag jogi kérdésnek tekintik – tették hozzá.

A menekültügyi eljárás további részleteiről a magyar jogi szabályozással összhangban az eljárás lezárásáig a magyar hatóságok további tájékoztatást nem adnak – írta közleményében a Miniszterelnökség.