A tömeges tesztelés hétfőn indul – mondta el Matovic a kormány rendkívüli ülését követően. „Úgy döntöttünk, hogy a kijárási korlátozások és a tömeges tesztelés ideális kombinációját választjuk” – hangsúlyozta a kormányfő.

Hirdetés

A legfontosabb szigorítás, hogy a tömeges tesztelést követő tizenkét napos időszakban csak negatív teszteredmény birtokában lehet majd munkába menni, a többieknek otthon kell maradniuk. Mostanáig a munkába járás az egyike volt a kijárási tilalmak alól felmentést adó általános kivételeknek.

Negatív teszteredmény nélkül sem kirándulni, sem postára menni nem lehet majd.

Marek Krajcí egészségügyi miniszter elmondása szerint az „önkéntes” alapú tömeges tesztelés a tervek szerint január 26-ig tart. A negatív Covid-teszttel nem rendelkezőkre vonatkozó kijárási korlátozások pedig január 27-től várhatóan február 7-ig lesznek érvényben, s ezeket csak akkor oldják fel hamarabb, ha a kórházban ápolt Covid-betegek száma 2500 alá esik.

Korábban írtuk

A vasárnap közölt adatok szerint jelenleg 3067 embert ápolnak a szlovákiai kórházakban koronavírusos megbetegedéssel, számuk decembertől folyamatos emelkedést mutat. A járványban eddig elhunytak száma a hét végére 3474-re emelkedett.

A négypárti szlovák koalíció a múlt héten képtelen volt megállapodni az újabb járványellenes intézkedések csomagjáról, médiajelentések szerint elsősorban az országos tesztelés hasznosságáról a kormányon belül zajló vita miatt.

Az 5,5 milliós Szlovákia tavaly novemberben nagy nemzetközi feltűnést keltett azzal, hogy tömeges tesztelésre hívta szinte minden 10 év feletti lakosát. A miniszterelnök kezdetben azt gondolta, hogy ez alternatívája lehet a gazdaságot bénító szigorú korlátozó intézkedéseknek, utóbb azonban elismerte, hogy közben egyre nőtt a járványkórházak túlterhelődésének veszélye.

A Szlovák Orvosi Kamara (SLK) és más egészségügyi szervezetek bírálták az egészségügyi rendszer forrásainak értelmetlen felhasználását, azzal érvelve, hogy a többségükben egészséges emberek tömeges tesztelése csak további terheket rak az amúgy is túlfeszített rendszerre.

Marián Kollár, a kamara elnöke csütörtökön a TASR hírügynökségnek nyilatkozva úgy vélekedett: a jelenlegi szlovákiai helyzetben a koronavírus elleni harc eszköze inkább a korlátozások fenntartása, illetve a járványfészkekben megvalósított tesztelés kombinációja lehet, közben pedig az oltási kampány előkészítésére kellene összpontosítani az erőket.