Fotó: Michal Simecka Facebook
Hirdetés

Az Európai Parlament (EP) honlapján közzétett előzetes, becsült adatok szerint, a szlovákiai EP-választáson mintegy 20 százalékos részvételi arány mellett 6 párt, illetve választási koalíció szerzett mandátumot. Közülük a legtöbb voksot – az összes szavazat 20,1 százalékát – két parlamenten kívüli liberális párt, a Progresszív Szlovákia (PS) és az Együtt (Spolu) koalíciója kapta. A második helyen, a voksok 15,7 százalékával, a pozsonyi kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Robert Fico vezette baloldali Irány (Smer-SD) végzett, elvesztve ezzel sok éves vezető pozícióját.

Michal Simecka, a PS EP-képviselőjelöltje azt írta: az államfőválasztás után ismét bebizonyosodott, hogy Szlovákiában sikert lehet elérni egy „egyértelműen Európa-párti programmal és pozitív energiával.” A politikus, aki az alig másfél éve létrejött – a júniusban hivatalba lépő új államfőt, Zuzana Caputovát indító – párt alelnöke is egyben, hozzátette: mindent megtesznek annak érdekében, hogy „elhozzák Európát Szlovákiába.”

A választáson második helyre szorult Irány (Smer) reakciójában beismerte, hogy programjukat a városokban jobban kellett volna bemutatniuk, vidéken pedig erősebben kellett volna mozgósítaniuk. 

A harmadik legjobb eredményt a voksok 12,1 százalékával a Mi Szlovákiánk Néppárt (LSNS) szerezte meg. A negyedik helyen a voksok 9,7 százalékát megszerezve a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) végzett. Az ötödik helyen, a voksok 9,6 százalékát megszerezve, a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) végzett. Hatodikként 5,3 százalékkal a jobbközép konzervatív Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) nevű mozgalom jutott be az EP-be.  

Az EP-választás előzetes eredményei szerint a szombati voksoláson a felvidéki magyar választók voksaiért küzdő tisztán magyar párt, a Magyar Közösség Pártja (MKP) és a szlovák-magyar vegyes párt, a Most-Híd sem szerzett mandátumot. Bugár Béla a 2,6 százalékot szerzett Most-Híd elnöke az előzetes eredményekre reagálva sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy „a Szlovákiában élő magyarok elveszítették képviseletüket az EP-ben.” Az MKP 4,96 százalékot szerzett. Elnöke, Menyhárt József közösségi oldalán azt írta: a párt az elmúlt 15 évben jelen volt az EP-ben, ahol konkrét eredményeket értek el, s ezért nagyon hiányozni fog a felvidéki magyar érdekképviselet, amelynek megszerzése most egy hajszálon múlt, holott a párt több voksot kapott, mint öt éve. Rámutatott: a következő hónapokban a 2020-as szlovákiai parlamenti választásra fognak összpontosítani.