Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

„Rendkívül aggasztóak a líbiai fejlemények. Felszólítom mindegyik felet az erőszakcselekmények leállítására és elkerülésére” – írta közleményében Antonio Tajani.

Kiemelte, az EU-nak azonnal cselekednie kell, egységesen és határozottan, a katonai beavatkozás ugyanakkor nem jelentene megoldást, csak további hatalmas károkat okozna az országban, ráadásul a migrációs áradat megerősödésének kockázatával járna.

Pénteki sajtójelentések szerint az észak-afrikai ország keleti részét uraló Halifa Haftár tábornok irányította „Líbiai Nemzeti Hadsereg” csapatai megközelítették a fővárost. A Tripolit védő helyi milíciák eközben bejelentették, műveletet indítanak Haftár erőinek feltartóztatására.

Tajani hangsúlyozta, hogy az esetleges tripoli összecsapások kaotikus polgárháborúba taszíthatnák Líbiát, felborítva a mostani törékeny hatalmi egyensúlyt. „Csak a jogállamiság és a demokratikus intézmények garantálhatják ténylegesen az állampolgárok biztonságát és a gazdaság újraindítását” – fogalmazott.

Moammer Kadhafi diktátor megbuktatása után Líbia totális káoszba süllyedt, és az ország területének jelentős részét egymással vetélkedő milíciák igyekeztek minél nagyobb arányban ellenőrzésük alá vonni. Az ország nyugati részét az ENSZ bábáskodásával létrehozott nemzeti egységkormány irányítja, míg keleten Haftár a meghatározó.