Fotó: MTI/AP/Johnson Lai
Hirdetés

Nancy Pelosi demokrata párti amerikai házelnök múlt heti látogatása minden idők legkomolyabb tiltakozását váltotta ki Kínából, amely válaszul nagyszabású éles hadgyakorlatot tartott közvetlen utána Tajvan közelében.

Hétfőn a legújabb amerikai látogatás miatt Kína többfegyvernemi készültségi gyakorlatot tartott a sziget körül.

A mostani delegáció vezetője, Ed Markley szenátor szóvivője közölte: a kétnapos úttal szeretnék „megerősíteni Tajvan támogatását az Egyesült Államok részéről”, valamint „elősegíteni a stabilitást és a békét a Tajvani-szorosban”.

A kommunista vezetésű Kína úgy tekint Tajvanra, mint saját tartományára, amelyet egyesíteni kell az anyaországgal, akár erőszakkal is – ennek folytán az amerikai részről érkező támogatást hevesen ellenzik. Bár Washington hivatalosan csak a Kínai Népköztársaságot ismeri el, az „egy Kína – két rendszer” elv alapján támogatja Tajvant, mint szövetségest és az ottani demokratikus rendszer fennmaradását.

Korábban írtuk

A kormányzó kínai kommunista párt angol nyelvű lapja, a Global Times szerint az Egyesült Államok ismét provokációkkal akadályozza a feszültség enyhülését. Washingtonban viszont másképp látják a helyzetet, Pelosi például azt mondta: „Nem fogjuk hagyni, hogy Kína elszigetelje Tajvant”.