Takács Szabolcs: Trump hivatalba lépése növelte a magyar külpolitika legitimációját
Donald Trump elnök hivatalba lépése az Egyesült Államokban növelte a magyar külpolitika láthatóságát és legitimációját, különösen az ukrajnai és közel-keleti béke előmozdítására vonatkozó törekvést illetően – jelentette ki Takács Szabolcs, Magyarország nagykövete Washingtonban a Magyar honvédelem napján tartott szerdai eseményen.Az új amerikai kormányzat képviselőinek, az amerikai fővárosban működő diplomáciai képviseletek tagjainak, valamint katonai attaséi hivatalok vezetőinek részvételével tartott ünnepségen a magyar diplomata emlékeztetett arra, hogy Ukrajnát illetően Donald Trump amerikai elnök „megállapodás-központú üzenetei” összehangban vannak a magyar békepárti állásponttal, és Magyarország teljes mértékben támogatja a békeépítő erőfeszítéseket.
Takács Szabolcs nagykövet a NATO-n belüli szolidaritás és egység megőrzése mellett érvelt a jelenlegi turbulens időkben, ugyanakkor hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a katonai szervezet megmaradjon védelmi szövetségnek és elkerülje a bevonódást a keleti szomszédságában zajló konfliktusba.
David Baker, az amerikai védelmi minisztérium európai és NATO-politikáért felelős helyettes-államtitkára szintén amellett érvelt, hogy a NATO-nak meg kell maradnia védelmi szervezetként, és visszatérnie eredeti feladatához. Az amerikai kormánytag hozzátette, hogy a közelmúltban pozitív tapasztalatokat szerzett magyarországi látogatásán.
John C. Harris vezérőrnagy, az Ohioi Nemzeti Gárda parancsnoka az általa eddig vezetett katonai szervezet és a Magyar Honvédség között 1993 óta létező partnerség eredményeit emelte ki. Egyben hangsúlyozta, hogy a magyar fegyveres erők ünnepe rámutat az amerikai-magyar kapcsolatok erősségére, mint két nemzet és két szövetséges kapcsolatára, amelyeket stratégiai jellegű politikai és diplomáciai viszony fűz össze.
A magyar külképviseleten rendezett esemény házigazdája Takács Szabolcs nagykövet mellett Magyarország Washingtonban dolgozó két katonai attaséja, Szegő László dandártábornok és Lőrincz Gábor dandártábornok volt.
Az ünnepség hivatalos része után a résztvevőknek levetítették a Hadik című magyar történelmi filmet is.