Fotó: MTI/AP/Rahmat Gul
Hirdetés

„Nem akarunk sem belső, sem külső ellenségeket” – közölte Zabihullah Mudzsáhid tálib szóvivő.

Mudzsáhid kijelentette továbbá, hogy a nőknek lehetőségük lesz dolgozni és tanulni, és „nagyon aktívan vehetnek részt a társadalomban, de csakis az iszlám törvények keretein belül”. Hozzátette: a nők dolgozhatnak egyebek mellett az egészségügy, az oktatás területén.

A szóvivő szerint a tálibok nem akarnak megtorlást alkalmazni korábbi katonákkal és a korábbi, nyugati támogatású kormány tagjaival szemben. Hangsúlyozta, hogy amnesztiát biztosítanak az afgán kormányerők tagjainak, valamint a nemzetközi erőkkel együttműködő vállalkozóknak és tolmácsoknak. „Senki sem fogja bántani őket, senki sem fog kopogtatni az ajtajukon” – mondta. A tálib harcosok nem léphetnek be senki házába engedély nélkül – tette hozzá.

A szóvivő azt ígérte, hogy a kormányban minden fél képviseltetheti magát.

Korábban írtuk

Mudzsáhid közlése szerint a magántulajdonban lévő médiumok továbbra is szabadon és függetlenül működhetnek Afganisztánban, mindazonáltal – miként hangsúlyozta – az újságírók munkájuk során nem sérthetik meg a nemzeti vagy iszlám értékeket.

A tálib szóvivő egyúttal megismételte a mozgalomnak azt az ígéretét, amely szerint a külföldi nagykövetségek biztonságban lesznek, és senkinek sem esik bántódása Afganisztánban.

Mudzsáhid az elmúlt napokban Kabulban kialakult káoszért az előző kormány alkalmatlanságát tette felelőssé.

A tálib szóvivő sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva Stéphane Dujarric, az ENSZ-főtitkár szóvivője újságírók előtt New Yorkban kijelentette: „Látnunk kell, mit történik, és úgy gondolom, látnunk kell az ígéreteiknek megfelelő tetteket az országban”.

A tálibok májusban átfogó offenzívát indítottak az afgán kormányerők ellen, kihasználva, hogy az Egyesült Államok vezette nemzetközi haderő megkezdte a kivonulást az országból. A radikális iszlamisták vasárnap bevették a fővárost, Kabult is. Nem sokkal ez előtt Asraf Gáni afgán elnök külföldre menekült, a kormány pedig összeomlott.