Morawiecki a sziléziai Myszkówban vett részt egy sportlőtér megnyitóján. Felidézte: a nemrég elindított kormányprogram keretében minden járásban létesítenek a helyi lakosok által használható lőteret. Reményét fejezte ki, hogy az ott elsajátított készségek „kizárólag a lőtereken maradnak, és soha nem kell majd a harctéren használni őket”, ahogyan az ma Ukrajnában történik.

Hirdetés

Kiemelte egyúttal az ország elrettentő képességeinek szerepét. „A hadseregünk legyen olyan erős, hogy lehetőleg soha ne kelljen bevetni” – fogalmazott, felidézve az ókori mondást: ha békét akarsz, készülj a háborúra. Hangsúlyozta emellett a civil társadalom kiképzésének szerepét, amire – mint rámutatott – lehetőséget nyújtanak a myszkówihoz hasonló lőterek is.

Aláhúzta: a fegyverekhez hozzáférést szabályozni kell. Kilátásba helyezte az erről szóló új törvény kidolgozását. „Különösen a fiatal fiúk, a férfiak számára nyomatékosítani kell, hogy a fegyverekhez hozzáférés célja elsősorban az, hogy államként (…) erősebbek és jobban kiképzettek legyünk a fegyverhasználatban” – fogalmazott.

Az ukrajnai háború kacspán elmondta: az arra emlékeztet, hogy „a szabadság nem adatik meg végérvényesen”. Ahogyan a korábbi nemzedékeknek fegyverrel a kezükben kellett harcolniuk érte, „úgy nekünk is ébernek kell lennünk” – jelentette ki, utalva a történelem azon időszakaira, amikor a lengyelek „Oroszország igájában, rabságában sínylődtek”.

Korábban írtuk

„Nem akarjuk újból azt a rabságot, elutasítjuk az orosz gyarmatosítást, a birodalmi törekvésüket” – hangoztatta. „Szabad országban élünk, és a szabadságunkat őrizni fogjuk, harcolni fogunk érte” – jelentette ki a miniszterelnök.

Aláhúzta: amennyiben Oroszországnak „valaha is eszébe jutna megtámadni Lengyelországot, akkor a Kremlnek tudnia kell, hogy Lengyelországban 40 millió lengyel kész fegyverrel a kézben kiállni, hogy megvédje hazáját”.

A lengyel politikai vezetők az ukrajnai háború során többször kapcsolatba hozták Ukrajna helyzetét a közép-európai biztonsággal. Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke múlt héten hangsúlyozta: Lengyelország és Európa érdeke, hogy a háború ne Ukrajna vereségével végződjön. Úgy látta: ha Lengyelország „nem is közvetlenül Ukrajna után következik az orosz hódítások terveiben”, a három balti ország orosz meghódítása után „biztosan sorra kerülne”.

A lengyel parlament márciusban elfogadta a védelmi kiadások és a hadsereg létszámának növeléséről szóló törvényt. Ennek értelmében bevezették az önkéntes katonai alapszolgálatot, amely a civilek kiképzésének újabb formája a lengyel hadsereg struktúráiban 2016 óta már működő területvédelmi erők (WOT) mellett.

Az ukrajnai háború miatt Varsó állandó és megnövelt létszámú szövetséges bázisok létesítését is szeretné a NATO keleti szárnyán a jelenleg úgynevezett állandó rotációs rendszerben működő NATO-jelenlét helyett.