Tapétavágóval támadt egy feltételezhetően gyenge idegzetű nő emberekre vasárnapra a dél-franciaországi La Seyne-sur-Mer település szupermarketjében, miközben Allah akbart kiáltott – erősítette meg vasárnap a touloni ügyészség a Nice-Matin regionális lap értesülését. Ketten könnyebben megsérültek.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció, szerk.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció, szerk. 

Az újság beszámolója szerint délelőtt fél 11 órakor két vásárló között vita robbant ki a boltban, s amikor a pénztárosnő megpróbált beavatkozni, az egyik vásárló tapétavágóval támadt a többiekre, miközben azt kiabálta, hogy Allah akbar.

A 24 éves feketébe öltözött, francia állampolgárságú nő a másik vásárlót a torkán sértette meg, a férfit könnyebb sérülésekkel kórházba szállították, de nincs életveszélyben. A pénztárosnő is könnyebb sérülést szenvedett, de ő nem szorul kórházi ellátásra – közölte Bernard Marchal ügyész a francia hírügynökséggel.

A tájékoztatás szerint „úgy tűnik, hogy egy bizonyítottan pszichiátriai gondokkal küzdő nő magányos tettéről van szó”. Az ügyész ugyanakkor nem zárta ki, hogy a nő iszlamista radikális.

A támadónak korábban nem volt dolga a rendőrséggel, nem szerepel a titkosszolgálatok nyilvántartásában.

A nőt, miután a többi vásárló lefogta, a helyszínen őrizetbe vették. Az ügyben a touloni bűnügyi rendőrség indított nyomozást, az ügyészség egyelőre nem terrorcselekményként kezeli a történteket, gyilkossági kísérlet és terrorista jellegű bűntett dicsőítésének gyanúja miatt indított eljárást.

Az ügyész elmondta: a támadó otthonában vasárnap délután házkutatást rendelt el, hogy kiderüljön „volt-e valamilyen kapcsolata az Iszlám Állam (terrorista szervezettel)”.