Fotó: ShutterStock.com/Dmitrijs Kaminskis
Hirdetés

Mindkét élelmiszert szállító teherautó ugyanannak a szerbiai vállalatnak a tulajdona. Az egyikben 13, a másikban pedig 9, láthatóan kimerült bangladesi, indiai, török és szíriai illegális bevándorlóra bukkantak a hatóságok. A rendőrség beszámolója szerint a tartályok életveszélyesek voltak, mert alig volt bennük levegő.

Szlovéniában az év első öt hónapjában 3300 határsértőt tartóztattak fel a hatóságok, ami 25 százalékkal kevesebb az előző év ugyanezen időszakához képest.

A szlovén sajtó szerint a visszaesés részben a koronavírus-járványnak és az ahhoz kapcsolódó szigorú intézkedéseknek a következménye, azonban az enyhítések felgyorsították a folyamatokat.

Korábban írtuk

Május végéig 2030 főt toloncoltak vissza a szlovén rendőrök más országokba, a legtöbbet Horvátországba, és 1198-an folyamodtak menekültstátuszért az országban.