Fotó: facebook.com/salviniofficial
Hirdetés

Nyerünk, és leváltjuk a kormányt – jelentette ki Matteo Salvini, a Liga vezetője ravennai kampányzáróján pénteken. A politikus a jobboldal jelentős előnyét jósolta.

Emilia Romagna baloldali szavazói is a jobboldalra fognak voksolni, mert a baloldali Demokrata Párt nem a munkásokat, hanem a politikai elitet és a bankárokat képviseli – közölte.

A jobboldali Olasz Testvérek elnöke, Giorgia Meloni azt mondta, hogy a kormány hétfőn megkezdheti a csomagolást.

Salvinivel és Berlusconival készen állunk a kormányzásra – hangoztatta Meloni.

A Hajrá Olaszországot vezető Silvio Berlusconi arról beszélt, hogy a tartományi választások nem maradhatnak következmények nélkül.

Giuseppe Conte miniszterelnök viszont leszögezte, hogy a kormány a jobboldal győzelme esetén is helyén marad.

Az utolsó, két héttel ezelőtt közölt felmérések szerint Calabriában biztos a jobboldali Jole Santelli győzelme a baloldali Pippo Callipóval szemben, aki Olaszország első számú tonhalfeldolgozója. Calabriát, ahol ötven százalék felett van a fiatalkori munkanélküliség, 2014 óta a baloldal vezeti.

Emilia Romagnát 1970 óta irányítja a baloldal, és eddig valamennyi választáson legalább 15 százalékpontos előnyt szerzett. A gazdaság motorjának tartott tartomány a második leggazdagabb olasz régió.

A tartományban a 2014-es választáson kevesebb mint felére, 37,7 százalékra esett vissza a részvétel, az európai parlamenti voksolást tavaly a jobboldal nyerte 44,3 százalékkal. A baloldal az eddigi tartományi elnököt, Stefano Bonaccinit, a jobboldal pedig a Liga politikusát, Lucia Borgonzonit indítja.

Az Emilia Romagna-i választási kampány október végén kezdődött, rögtön azután, hogy a Salvini vezette jobboldal hatvan százalékkal győzött a közeli Umbriában, amelyet szintén ötven év baloldali vezetés után szerzett meg.

Salvini, szokása szerint, személyesen vezette a kampányt, végigjárva majdnem az egész tartományt. A baloldal kampányát a november közepén Bolognából induló Hering-mozgalom vezette, amely éppen Salvini és a jobboldal megállítására alakult.

A két héttel ezelőtti felmérésekben a Liga és a PD fej-fej melletti eredményt mutatott, a PD enyhe előnyével. Az egykor éppen Emiliából induló M5S-t tíz százalék alatt mérték.

Giuseppe Conte pénteken előrebocsátotta, hogy a Liga esetleges győzelme sem befolyásolja kormánya sorsát. A PD-főtitkár Nicola Zingaretti is hangoztatta, hogy akkor sem mond le, ha pártja vereséget szenved.

Az Il Giornale jobboldali napilap kommentárja szerint a jobboldal győzelme „bunkerpolitikához” vezethet, vagyis a kormánypártok a végsőkig ellenállhatnak az előrehozott választás kiírásának.

Más vélekedések szerint a jobboldal esetleges tartományi győzelme rohamosan felgyorsíthatja a Conte-kormány bukását. A koalíció két pártja, az M5S és a PD folyamatos gyengülése máris ingataggá tette a kormánytöbbséget a szenátusban.

Sajtóvélemények szerint egy újabb vereség után a PD és a volt kormányfő, Matteo Renzi, az Élő Olaszország (IV) vezetője „robbanthatná szét” a kormányt, még a tartományi választások májusban következő fordulói előtt. Jelenleg a jobboldal 12, a baloldal hét régiót irányít.