Fotó: ShutterStock.com/Anna LoFi
Hirdetés

A kérés az ideiglenes vízummal rendelkezőkre – diákokra, vendégmunkásokra és turistákra is – vonatkozik, az állandó letelepedett státusszal rendelkezőkre nem.

„A külföldiek nagy hasznot hajtanak az ausztrál gazdaságnak és mindennapi életünknek, de nyomatékosan arra kérjük az ideiglenes vízummal itt-tartózkodókat, akik önerőből nem tudják fenntartani magukat a következő fél évben, hogy minél hamarabb térjenek haza” – közölte szombaton Alan Tudge, a bevándorlási ügyek ügyvezető minisztere.

A miniszter szerint körülbelül 203 ezer turista és 118 ezer idénymunkás van az országban. Utóbbiak szabadságuk alatt általában hátizsákkal járják az országot, és legálisan itt-ott munkát vállalnak.

Idénymunkás csak abban az esetben maradhat az országban, ha bizonyos szektorok valamelyikében vállal munkát, köztük az egészségügyi ellátásban, idős-, fogyatékos- vagy gyerekgondozásban, a mezőgazdaságban vagy az élelmiszer-feldolgozásban.

„De ha közülük is bárki nem biztos abban, hogy fent tudja tartani magát a következő fél évben, akkor utazzon haza” – szögezte le a miniszter közleményében.

A járvány miatti korlátozások következtében az idénymunkások is nehéz helyzetbe kerültek Ausztráliában, erről tanúskodik panaszáradatuk – jegyezte meg a dpa hírügynökség.

E pillanatban 565 ezer külföldi diák tanul az országban, ők 32,4 milliárd ausztrál dollárral (6577 milliárd forint) gyarapítják az ausztrál gazdaságot, ami azt jelenti, hogy ez a harmadik legjelentősebb exportszektor a vas- és szénkivitel után, ráadásul a külföldi diákok 250 ezer embernek adnak munkát. A kormány őket nem kéri távozásra, ha továbbra is fent tudják tartani magukat önerőből vagy olyan munkából, amelyet az említett területek valamelyikén vállalnak.

Mehreen Faruqi, a zöldek egyik szenátora bírálta a kormányt a külföldi diákokkal szembeni politikája miatt. „Több száz külföldi diák keresett meg engem az utóbbi napokban, és panaszkodott nehézségeire. Most pedig a kormány ki is jelenti, hogy a kisujját sem mozdítja meg azokért, akik tandíjuk befizetésével és munkájukkal hozzájárulnak az ország gazdaságához” – közölte a szenátor.