Nem toloncolják ki és nem is ítélik börtönbüntetésre azt az afrikai migránst, aki tavaly augusztusban brutális kegyetlenséggel megölt egy német háziorvost, és súlyosan megsebesítette az áldozat asszisztensnőjét. Az ügyész ugyanis megértő volt. De paradox módon nem az áldozattal, hanem a vádlottal szemben…

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

A Demokrata tavaly augusztusban közölte a megrázó hírt: egy afrikai migráns brutális kegyetlenséggel megölt egy orvost a baden-württembergi Offenburgban, és megsebesített egy nővért is. A rendőrség hatalmas erőkkel vonult a helyszínre, helikopterek köröztek a kisváros felett, a település egyes részeit lezárták. Az elkövetőt egy órán belül elfogták, az afrikai férfi előzetes letartóztatásba került.

A 27 éves migráns 2015-ben érkezett Németországba papírok nélkül, illegális menedékkérőként. Három évvel később hidegvérrel gyilkolt. Áldozata egy köztiszteletben álló orvos, akit a saját praxisában értek a halálos késszúrások, amelyekbe a helyszínen belehalt.

A hatvanezres lélekszámú kisvárost megrázta a közismert orvos kegyetlen halála. Gyászmenet indult a helységen át az orvosi rendelőig, közben többen tiltakoztak a kormány menekültpolitikája ellen. Bár a köztévé nem tartotta fontosnak, hogy benne legyen az esti híradóban, futótűzként terjedt és hamarosan nemcsak Offenburgot, hanem az egész országot sokkolta a hír.

Sokan bíztak a német igazságszolgáltatásban, de csalódniuk kellett: a bíróság most úgy döntött, hogy a kegyetlen gyilkost nem toloncolják ki az országból… De ez még nem minden: börtönbe sem kell vonulnia.

Fél évvel a halálos támadás után megkezdődött a 27 éves migráns büntetőpere az offenburgi tartományi bíróságon. A vád: gyilkosság, illetve súlyos testi sértés. Ám a legfőbb ügyész, dr. Schäfer irányítása alatt álló polkorrekt ügyészség a vádlott mellé állt: az ügyész a vádbeszédben nem látta indokoltnak a kegyetlen gyilkos kitoloncolását. Az illetékes ügyész, Kai Stoffregen a tárgyalás során kifejtette, hogy a vádlott tettének indítéka az őrület volt, mivel a migráns nem beszámítható. Ezért tehát nem is ítélhető el, ehelyett költséges és élethosszig tartó pszichiátriai gyógykezelést javasolnak számára egy pszichiátriai klinikán, értelemszerűen a német adófizetők pénzéből.

Egyre inkább bevett védekezési módnak számít, hogy a gátlástalan bűnelkövetőkről egyszer csak kiderül, hogy nem gyilkosok, hanem őrültek, akik pszichiátriai kezelésre szorulnak. Ám ami még ennél is meglepőbb, Németországban egyre gyakoribb jelenség, hogy nem a védelem, hanem épp a vád képviselői, az ügyészek állnak a bűnelkövető mellé.

Különös szerepcsere…

Ebben az esetben kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy az afrikai migráns brutális kegyetlenséggel, több késszúrással ölte meg 52 éves áldozatát, és sebesítette meg az orvos munkatársát, ám nem az ügyvéd, hanem az ügyész bizonygatta, hogy a vádlott nem büntethető, mivel egy pszichiáteri szakvélemény szerint paranoid skizofréniában szenved. De ez még nem minden: nem is toloncolják ki, helyette élethosszig gyógykezelik.

Közben az is kiderült, hogy a korábbi hírekkel ellentétben a menedékkérő nem Szomáliá­ból származik. Szülőhazája a turistaparadicsomnak számító Dzsibuti, a Vörös-tenger partján fekvő kelet-afrikai ország. Gyógy­ke­zelése az átlagárak alapján hozzávetőlegesen napi 300 euróba kerül, ami éves szinten 109 ezer 500 euróval (34,4 millió forint) terheli meg a német költségvetést.

Nehéz szavakkal kifejezni, mit érezhet a meggyilkolt orvos családja: özvegye és árván maradt tízéves kislánya, aki a gyilkosság idején az édesapja közelében tartózkodott, és végighallgatta apja haláltusáját… Vajon mire gondolnak majd, ha egy korántsem szép napon a látványos gyógyulásának köszönhetően olykor-olykor egy-egy délutáni sétára, esetleg felügyelettel kiengedett gyilkossal találkoznak az utcán?