Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

Az iráni Forradalmi Gárda lefoglalt egy brit olajszállító hajót péntek este – jelentette be az iráni állami televízió, a Gárda közleményére hivatkozva.

A Stena Impero nevű tankert a Hormuzi-szorosban tartóztatták fel, mégpedig a közlemény szerint azért, mert „nem tartotta a tiszteletben a nemzetközi tengeri hajózás szabályait”. A Gárda Sepahnews nevű internetes oldalán kiadott közlemény azt is hozzáteszi, hogy a Perzsa(Arab)-öböl partján fekvő Hormuzgán dél-iráni tartomány parti őrsége értesítette őket.

A hajó tulajdonosa, Stena Bulk közleménye szerint a tanker, 23 fős legénységével Irán felé tart, és egyelőre nem tudnak kapcsolatot létesíteni vele.

A Stena Imperio lefoglalását néhány órával az után jelentették be, hogy a gibraltári legfelsőbb bíróság pénteken további harminc nappal – augusztus 20-ig – meghosszabbította a Grace 1 nevű iráni tartályhajó lefoglalását.

A tartályhajót a brit haditengerészet foglalta le július 4-én Gibraltárnál annak gyanújával, hogy rakományát – kétmillió tonna kőolajat – Szíriába akarta szállítani, megsértve az Európai Unió által a szíriai rezsimmel szemben bevezetett szankciókat.

Kedden Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője az üggyel kapcsolatban azt mondta: „A megfelelő időben és helyen választ fogunk adni”.


London felvilágosítást kér Irántól a brit tartályhajó ügyében

A brit védelmi minisztérium sürgős felvilágosítást kért pénteken Irántól azokkal a hírekkel kapcsolatban, amelyek szerint az iráni Forradalmi Gárda a Hormuzi-szorosban elfoglalt egy brit tartályhajót.

A minisztérium szóvivője péntek este közölte, hogy Penny Mordaunt védelmi minisztert tájékoztatták a fejleményről, és a tárca „elemzi a helyzetet”.

Hasonló tartalmú közleményt adott ki péntek este a brit külügyminisztérium.

Péntek estére összehívták a brit kormány különleges helyzetekben ülésező tanácskozó testületét (COBRA).

A Stena Impero nevű hajó tulajdonosa, a Stena Bulk és a hajótér kereskedelmi hasznosításáért felelős cég, a Northern Marine Management péntek este Londonban kiadott közös tájékoztatása szerint a 2018-ban épült, 49 683 tonna vízkiszorítású tartályhajót nem azonosított kis naszádok és egy helikopter közelítette meg, miközben a hajó a Hormuzi-szoroson kelt át.

A két vállalat közleménye szerint a Stena Impero nemzetközi vizeken haladt.

A tájékoztatás szerint a két cég jelenleg nem tud kapcsolatba lépni a hajóval, amely északi irányba fordult és Irán felé tart.

A közlemény szerint a fedélzeten 23 fős legénység tartózkodik; személyi sérülésről nem érkezett hír.

A két vállalat közölte, hogy szoros kapcsolatban áll az ügyben a brit kormánnyal.

Iráni naszádok a múlt héten is megpróbáltak feltartóztatni egy brit olajszállító tartályhajót a Perzsa(Arab)-öbölben.

A brit védelmi minisztérium és az amerikai fegyveres erők egybehangzó múlt pénteki közlése szerint a British Heritage nevű tartályhajót az iráni Forradalmi Gárda őrnaszádjai próbálták megállítani a Hormuzi-szorosban.

A brit királyi haditengerészet egyik fregattja, a Montrose azonban a tartályhajó és a naszádok közé állt és távozásra szólította fel az iráni hajókat, amelyek vissza is vonultak.

A brit védelmi minisztérium a minap a legmagasabb, „kritikus” szintre emelte a brit kereskedelmi hajózás fenyegetettségére vonatkozó, az iráni partokhoz közeli térségre érvényes figyelmeztetését.

A hónap elején a brit királyi haditengerészet Gibraltárnál lefoglalta a Grace 1 nevű iráni tartályhajót azzal a gyanúval, hogy a raktérben lévő kétmillió hordó kőolajat a hajó Szíriába akarta szállítani, megsértve az Európai Unió által a szíriai rezsimmel szemben bevezetett szankciókat.

A gibraltári önkormányzat éppen pénteken további harminc nappal, augusztus 20-ig meghosszabbította a Grace 1 kihajózási tilalmát.

Jeremy Hunt brit külügyminiszter a héten arra tett javaslatot Iránnak, hogy a tartályhajót elengedik, ha a teheráni kormány szavatolja, hogy a rakomány nem jut Szíriába.

Irán a Grace 1 lefoglalása után azonban kilátásba helyezte, hogy ellenlépésként lefoglal egy brit kereskedelmi hajót.

Sir Richard Dalton, az Egyesült Királyság volt teheráni nagykövete a BBC televíziónak nyilatkozva péntek este kijelentette: nagyon meglepőnek tartja, hogy ebben a helyzetben a Stena Impero tulajdonosai megkockáztatták a hajó katonai kíséret nélküli átkelését a Hormuzi-szoroson.


London nem tervez katonai akciót, de követeli Irántól a lefoglalt brit hajó azonnali elengedését

Jeremy Hunt brit külügyminiszter szerint London nem tervez katonai akciót az Irán által pénteken lefoglalt brit tartályhajó kiszabadítására, de követeli az iráni hatóságoktól a hajó azonnali elengedését. Londoni elemzői vélemény szerint amerikai katonai beavatkozás sem valószínű.

Az iráni Forradalmi Gárda péntek este a Hormuzi-szorosban elfoglalt két brit tartályhajót. Az egyik rövid idő után folytathatta útját, de a másik Irán felé tart.

London tájékoztatása szerint a két hajó személyzetének tagjai között nincsenek brit állampolgárok, a 23 fős legénység indiai, orosz, lett és Fülöp-szigeteki.

Pénteken késő este kétszer is összeült a brit kormány különleges helyzetekben ülésező tanácskozó testülete (COBRA).

A bizottság értekezleteiről a kormány rendszerint nem ad nyilvános tájékoztatást, de Hunt a tanácskozás szünetében a BBC televíziónak elmondta: az egyik hajó, a Stena Impero irányt váltott, és Irán felé vette útját, miután négy naszád körülvette és a levegőben egy helikopter követi.

A másik hajót, a libériai zászló alatt közlekedő, de szintén brit tulajdonú Mesdart Hunt tájékoztatása szerint tíz gyorsnaszád állította meg. A brit külügyminiszter szerint egyelőre nem egyértelmű, hogy ez a hajó is irányt váltott-e.

A Mesdar tulajdonosa, a glasgow-i székhelyű Norbulk Shipping UK azonban péntek esti első tájékoztatásában azt közölte, hogy a 2007-ben épült, 315 ezer tonna vízkiszorítású tartályhajót egy fegyveres alakulat szállta meg, és ez a hajó is elindult északra, Irán felé.

A Norbulk Shipping UK késő éjjeli második, frissített tájékoztatásában viszont már arról számolt be, hogy a kommunikációt sikerült helyreállítani a Mesdarral, a hajó kapitánya azt jelentette, hogy a fegyveres alakulat elhagyta a fedélzetet, a Mesdar szabadon folytathatta eredetileg tervezett útját, a személyzetnek nem esett bántódása.

A Stena Impero tulajdonosa, a Stena Bulk és a hajótér kereskedelmi hasznosításáért felelős cég, a Northern Marine Management péntek este Londonban kiadott közös tájékoztatása szerint a 2018-ban épült, 49 683 tonna vízkiszorítású tartályhajót nem azonosított kis naszádok és egy helikopter közelítette meg, miközben a hajó a Hormuzi-szoroson kelt át.

A két vállalat közleménye szerint a Stena Impero nemzetközi vizeken haladt.

A tájékoztatás szerint a két cég jelenleg nem tud kapcsolatba lépni a hajóval, amely északi irányba fordult és Irán felé tart.

A közlemény szerint személyi sérülésről nem érkezett hír.

Jeremy Hunt a BBC-nek nyilatkozva péntek éjjel elmondta: beszélt Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel a helyzetről, és megpróbálta elérni Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminisztert is, aki azonban jelenleg repülőgépen utazik.

A brit külügyminiszter közölte: Zaríffal is a lehető leggyorsabban kapcsolatba akar lépni.

Hunt szerint a történtek teljesen elfogadhatatlanok, a hajózás szabadságát fenn kell tartani. Hozzátette: Nagy-Britannia „kimért, de erőteljes” válaszlépéseket tesz, és ha a helyzetet nem sikerül rövid időn belül megoldani, annak súlyos következményei lesznek.

Jeremy Hunt ezeket nem részletezte, de arra a kérdésre, hogy a helyzet megoldható-e diplomáciai úton, és kizárható-e bármiféle katonai intervenció, kijelentette: London elképzelései között nem szerepelnek „katonai opciók”, a brit kormány diplomáciai megoldásban gondolkodik.

Hozzátette: ha a szabad hajózás elé korlátok emelkednek a térségben, annak Irán lenne a legnagyobb vesztese, ezért Irán érdeke a helyzet mielőbbi megoldása.

Az Eurasia Group nevű globális politikai-gazdasági kockázatelemző csoport londoni kutatóműhelyének szakértői szombat hajnali helyzetértékelésükben közölték: várakozásuk szerint az amerikai kormány valószínűleg visszafogottan reagál a provokáló iráni lépésekre.

A ház hangsúlyozza, hogy Donald Trump amerikai elnök magasra helyezte a lécet a katonai reagálás szempontjából, és ilyen reakcióra valószínűleg csak akkor szánná rá magát, ha amerikai állampolgárok sérülnek meg vagy vesztik életüket.

Az Eurasia londoni szakértői szerint Trump nem akar háborúba keveredni Iránnal, és jelentős erőfeszítéseket fog tenni a katonai konfliktus elkerülésére.

A cég szerint Trump reakciója várhatóan az lesz, hogy erőteljes kifejezésekkel él majd, és felszólít más országokat is arra, hogy segítsenek az öbölbeli hajózás biztonságának fenntartásában.

Az amerikai elnök jelképes lépésként további katonai egységeket vagy repülőgépeket vezényelhet a térségbe, de újabb amerikai haditengerészeti kötelékek kiküldése valószínűtlen: a már kivezényelt alakulatokon túl nincs a közelben más repülőgép-hordozó vagy egyéb amerikai haditengerészeti kötelék – hangsúlyozzák az Eurasia Group londoni szakértői.


Teherán: azért foglalták le a brit tartályhajót, mert balesete volt egy iráni halászhajóval

Az iráni halászhajó vészjelzést adott le az ütközés után, de a Stena Impero nem vett erről tudomást – mondta el Allahmorad Afifipur, Hormuzgán tartomány kikötői és tengeri hatóságának vezetője szombaton a Farsz hírügynökségnek. A kárt szenvedett halászhajó ezután értesítette az iráni kikötői és tengeri hatóságokat, majd utóbbi értesítette a Forradalmi Gárda iráni elitalakulatot. A Forradalmi Gárda hadihajói a bandar-abbászi kikötőbe kísérték a brit tartályhajót. A brit hajó legénységének mind a 23 tagja jelenleg a kikötőben van járműve fedélzetén, és az eset kivizsgálásának végéig ott marad – tette hozzá a Afifipur.

A brit kormány péntek este közölte: sürgős felvilágosítást kér Irántól amiatt, hogy az iráni Forradalmi Gárda lefoglalta a Stena Imperót. Az iráni hatóságok egy másik brit hajót is lefoglaltak, de az rövid idő után folytathatta útját.

A Stena Impero tulajdonosa, a Stena Bulk és a hajótér kereskedelmi hasznosításáért felelős cég, a Northern Marine Management péntek este Londonban kiadott közös tájékoztatása szerint hajójuk nemzetközi vizeken haladt. Nem említettek semmilyen balesetet.

Az, hogy Irán technikai jellegű magyarázatot adott a brit hajó lefoglalására, hírügynökségek szerint azt is jelentheti, hogy megpróbálja mérsékelni a feszültséget közte és Nagy-Britannia, illetve általában közte és a nyugati hatalmak között.

Jeremy Hunt brit külügyminiszter azt mondta pénteken: London nem tervez katonai akciót a tartályhajó kiszabadítására, de annak azonnal elengedését követeli az iráni hatóságoktól. Londoni elemzői vélemények szerint amerikai katonai beavatkozás sem valószínű.

A hónap elején a brit királyi tengerészgyalogság Gibraltárnál lefoglalta a Grace 1 nevű iráni tartályhajót azzal a gyanúval, hogy a hajó Szíriába akart kőolajat szállítani, megsértve az Európai Unió által a szíriai rezsimmel szemben bevezetett szankciókat.

A gibraltári önkormányzat éppen pénteken további harminc nappal, augusztus 20-ig meghosszabbította a Grace 1 kihajózási tilalmát.

Jeremy Hunt a héten arra tett javaslatot Iránnak, hogy a tartályhajót elengedik, ha a teheráni kormány szavatolja, hogy a rakomány nem jut Szíriába.

Irán azonban már a Grace 1 lefoglalása után kilátásba helyezte, hogy ellenlépésként lefoglal egy brit kereskedelmi hajót.


FRISSÍTÉS (14:26) Irán szerint a brit hajó lefoglalása jogszerű válaszlépés

A Stena Impero brit tartályhajó lefoglalása az iráni hatóságok jogszerű válasza arra, hogy a brit tengerészgyalogság július elején Gibraltárnál lefoglalta a Grace 1 iráni tartályhajót – közölte szombaton a tekintélyes iráni alkotmányvédelmi tanács. Berlin, Párizs és Bahrein ugyanakkor a brit hajó azonnali szabadon engedését követelte. London szerint Teherán veszélyes úton indult el.

A jogtudósokból álló iráni alkotmányvédelmi tanács ritkán szólal meg állami kérdésekben, de ha megteszi, akkor véleménye Ali Hamenei legfőbb vallási és politikai vezető álláspontjának tekinthető. A tanács tagjainak felét a parlament jelöli, a másik felét a minden állami kérdésben a végső szót kimondó legfőbb vezető, akivel a testület szorosan együttműködik.

„A viszonosság jól ismert a nemzetközi jogban, és Irán lépése, hogy szembeszáll az ellene folytatott illegitim gazdasági háborúval, valamint hogy lefoglal tartályhajókat, ennek a nemzetközi jogon alapuló viszonossági elvnek a része” – jelentette ki Abbász Ali Kadhodei, az alkotmányvédelmi tanács szóvivője, akit a Farsz hírügynökség idézett.

Mind a Farsz, mind az IRNA hírügynökség korábban azt jelentette az iráni kikötői és tengeri hatóságokra hivatkozva, hogy a Forradalmi Gárda elitalakulat azért foglalta le a Stena Imperót, mert nekiütközött egy iráni halászhajónak, és kárt okozott benne. Az iráni halászhajó vészjelzést adott le az ütközés után, de a Stena Impero nem vett erről tudomást – mondta a hatóság egyik tartományi vezetője. A brit hajó legénységének mind a 23 tagja jelenleg a kikötőben van járműve fedélzetén, és az eset kivizsgálásának végéig ott marad – tette hozzá.

A Stena Impero tulajdonosa, a Stena Bulk és a hajótér kereskedelmi hasznosításáért felelős cég, a Northern Marine Management péntek este Londonban kiadott közös tájékoztatása szerint hajójuk nemzetközi vizeken haladt, és betartott minden szabályt. Nem említettek semmilyen balesetet.

Jeremy Hunt brit külügyminiszter azt mondta pénteken: London nem tervez katonai akciót a tartályhajó kiszabadítására, de annak azonnal elengedését követeli az iráni hatóságoktól. Szombaton pedig kijelentette, hogy Irán „veszélyes úton indult el illegális és destabilizáló magatartásával”. Az iráni tartályhajó lefoglalása Gibraltárnál legális volt – mondta. A minisztérium figyelmeztette a brit hajókat, hogy átmenetileg kerüljék el a Hormuzi-szorost.

Németország, Franciaország és Bahrein is követelte szombaton a Stena Impero azonnali szabadon engedését, és közölték, hogy Nagy-Britannia mellett állnak a vitában.

A hónap elején a brit királyi tengerészgyalogság Gibraltárnál lefoglalta a Grace 1 nevű iráni tartályhajót azzal a gyanúval, hogy a hajó Szíriába akart kőolajat szállítani, megsértve az Európai Unió által a szíriai rezsimmel szemben bevezetett szankciókat.

A gibraltári önkormányzat éppen pénteken további harminc nappal, augusztus 20-ig meghosszabbította a Grace 1 kihajózási tilalmát. Hunt a héten arra tett javaslatot Iránnak, hogy elengedik az iráni tartályhajót, ha a teheráni kormány szavatolja, hogy a rakomány nem jut Szíriába. Irán azonban már a Grace 1 lefoglalása után kilátásba helyezte, hogy ellenlépésként lefoglal egy brit kereskedelmi hajót.