A 69 esztendős, nős, ötgyermekes Amess, aki csaknem négy évtizedig volt a brit Konzervatív Párt alsóházi frakciójának tagja, októberben képviselői fogadóórát tartott délkelet-angliai választókörzetében, az Essex megyei Leigh-on-Sea kisvárosban, amikor a fiatal férfi, Ali Harbi Ali késsel rátámadt.

Hirdetés

A vizsgálat alapján Ali kéttucatnyi szúrt sebet ejtett a parlamenti képviselőn, aki a gyors orvosi beavatkozás ellenére a helyszínen meghalt. A londoni illetőségű elkövetőt ugyancsak a helyszínen elfogták.

Ali ellen gyilkosság és terrorcselekmények előkészítése címén emelt vádat az angol-walesi főügyészség (Crown Prosecution Service, CPS) kiemelt bűncselekményekkel és terrorelhárítással foglalkozó ügyosztálya.

Alit a londoni központi büntetőbíróság – utcája után közkeletű nevén az Old Bailey – esküdtszéke hétfőn, alig több mint negyedórányi mérlegelés után bűnösnek mondta ki a CPS által megfogalmazott vádakban, és az eljáró bírói tanács szerdán szabadlábra helyezés lehetősége nélküli, életfogytig tartó börtönre ítélte.

Ali a tárgyaláson tagadta a terhére rótt gyilkossági vádat. Védekezésében „jogos bosszúnak” nevezte tettét, és közölte: azért választotta ki Sir David Amesst, mert a képviselő annak idején megszavazta, hogy a brit királyi légierő (RAF) légicsapásokat hajthasson végre szíriai célpontok ellen.

A tárgyaláson elhangzott az is, hogy Ali ugyanezen okból más alsóházi képviselők meggyilkolását is tervbe vette, és merényletet akart elkövetni Michael Gove kabinetminiszter, a Konzervatív Párt magas rangú tagja ellen is.

Ali elismerte, hogy Szíriába akart utazni és csatlakozni kívánt az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezethez, de ezt a szíriai háborús helyzet nem tette lehetővé, ezért úgy döntött, hogy Nagy-Britanniában szolgálja „a muszlim ügyet”.

Ali Harbi Ali a dél-londoni Croydon kerületben született 1996-ban szomáliai család gyermekeként, és eredetileg orvosnak készült. Sir David Amess tavaly októberi képviselői fogadóórájára is azzal a hamis indokkal kért meghallgatási időpontot, hogy a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) dolgozójaként a környékre kíván költözni.

Amess meggyilkolása öt éven belül a második olyan halálos kimenetelű támadás volt Nagy-Britanniában, amelyet parlamenti képviselő ellen követtek el.

Jo Coxot, a Munkáspárt kétgyermekes, 41 éves képviselőnőjét 2016. június 16-án, egy héttel a brit EU-tagságról tartott népszavazás előtt három lövéssel és többtucatnyi késszúrással gyilkolta meg az észak-angliai Leeds egyik elővárosában egy magányos tettes, akit még abban az évben szintén tényleges életfogytiglani börtönre ítéltek. Az ítélet indoklása szerint az elkövetőt rasszista, neonáci, fehér felsőbbrendűséget hirdető erőszakos eszmék motiválták.

Jo Cox a brit EU-tagság fenntartását pártoló kampánycsoport aktív tagja volt.

Nagy-Britanniában az utóbbi négy évtizedben ötször ért fegyveres támadás parlamenti képviselőket; ezek közül – David Amess októberi és Jo Cox hat évvel ezelőtti meggyilkolásával együtt – négy volt halálos kimenetelű.

Korábban írtuk