Fotó: MTI/TASR/Jaroslav Novak
Hirdetés

Jana Tokolyova hozzátette, hogy a főügyészség előtte konzultált erről a különleges ügyészi hivatallal. Ez utóbbi hivatal felhívta a lakosság figyelmét arra, hogy terrorcselekmény nyilvános helyeslése is terrorcselekménynek számít, és háromtól tíz évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható.

„Daniel Lipsic különleges ügyész közölte, hogy a rendvédelmi hatóságok határozott intézkedéseket hoznak a terrorizmust helyeslők felderítésére és igazságszolgáltatás elé állítására” – jelentette ki a szóvivő.

A rendőrség arról tájékoztatta a lakosságot, hogy a közösségi média átfésülése közben több olyan posztot talált, amelyben megpróbálták megfejteni a Zamocka utcai kettős gyilkosság indítékait. „Ezeknek a posztoknak a szerzői kihasználják, hogy a rendőrség egyelőre nem tudja üldözni az effajta félretájékoztatást. A bűnügy még mindig az aktív nyomozás fázisában van, a nyomozóhatóság a büntetőtörvénykönyvnek megfelelően jár el, nem tudja siettetni az eljárást, és nem tudja folyamatosan minősíteni, ha valaki valótlanságokat terjeszt” – közölte a rendőrség saját oldalán a közösségi médiában.

A rendőrség kezdetben gyűlölet-bűncselekményként kezelte az esetet.

Korábban írtuk

A 19 éves támadó múlt szerda este agyonlőtt egy 26 és egy 23 éves férfit a Teplaren nevű melegbár előtt, és súlyosan megsebesített egy 28 éves nőt, majd elmenekült a helyszínről. A rendőrség csütörtökön holtan találta a feltételezett gyilkost. A rendőrség szerint öngyilkos lett.

A támadó a támadás előtt jelezte az interneten, hogy mire készül. A Twitteren és egy másik csatornán gyűlölködő üzeneteket tett közzé szexuális kisebbségekkel kapcsolatban, illetve közölt egy homofób és neonáci hangvételű „kiáltványszerűséget” is, amelyben az LMBTI-közösség tagjaival és zsidókkal szembeni erőszakra buzdított – írta akkor a Sme.sk hírportál. Az elkövető a támadás után is írt a Twitterre, de csütörtök reggelre a fiókjai már nem voltak elérhetők.

Szemtanúk szerda este mintegy tíz lövést hallottak a helyszínen. A Joj televíziónak egyikük azt mondta, a támadó körültekintően célzott fegyverével, mielőtt tüzet nyitott kiszemelt áldozataira.

A Dennik N című lap azt írta, hogy a támadó a melegbár két vendégét lőtte agyon, és egy ott dolgozó felszolgálót sebesített meg. A kettős gyilkosságot több szlovák politikus elítélte, köztük Zuzana Caputová államfő és Eduard Heger kormányfő is.