Fotó: ShutterStock/Alexandros Michailidis (archív)
Hirdetés

A belga sajtó azt követően kérdezte Reynders-t, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa nemrégiben kiadott jelentése terrortámadások év vége előtti elkövetésének kockázataira figyelmeztetett. Mint írták, az Iszlám Állam számos katonája van még életben, akik segítségével a terrorszervezet újabb támadásokat készíthet elő nemzetközi szinten, amint megfelelő helyszín és idő áll rendelkezésre azok elkövetésére. Az Iszlám Állam még 2019 vége előtt akcióba léphet váratlan helyszíneken – közölték.

A belga külügyminiszter elmondta, az ENSZ-jelentésben közöltek a fennálló kockázatokra hívják fel a figyelmet. A terrorfenyegetéseket elemző belga központ (OCAM) a jelentéssel egybehangzó információkat közöl, amelyek szerint a biztonsági kockázatok között kiemelt helyet foglal el a terrorista fenyegetés. Az OCAM szerint nem zárható ki újabb terrorcselekmény elkövetésének kockázata Belgiumban.

Nincs ok tehát azt hinni, hogy Európában, azon belül is Belgiumban ma nincs terrorveszély – mondta Reynders.

Az ország ezért továbbra is második fokozaton tartja a terrorfenyegetettség szintjét a négyfokozatú skálán, amely „lehetséges, de nem valószínű” támadást jelent. Egy esetleges támadásnak kitett, kiemelt turistalátványosságok közelében, és a sok ember által látogatott olyan helyszíneken, mint koncertek, sportesemények, vagy vásárok, továbbra is a „lehetséges és valószínű”, hármas fokozat marad érvényben – közölte.

„A fenyegetés valóságos, de ez nem jelenti azt, hogy ma nagyobb kockázatokkal kell szembenéznünk, mint tegnap. Egyszerűen fel kell ismernünk, hogy a terrorizmus elleni fellépés hosszú távú küzdelem. Rendkívüli figyelemmel követjük a helyezet alakulását” – fogalmazott nyilatkozatában a belga külügyminiszter.

A 2015 novemberében, Párizsban hét helyszínen elkövetett merényleteket követően hármas, „lehetséges, és valószínű” terrorkészültségi fokozatot rendeltek el Belgiumban, majd a 2016 márciusában, Brüsszelben két helyszínen elkövetett támadásokat követően a legmagasabb, azaz „súlyos és azonnali” fokozatúra emelték a terrorfenyegetettség szintjét az ország egész területén, amelyet később hármas szintre minősítettek vissza. A belga Nemzetbiztonsági Tanács 2018 januárjában döntött arról, hogy a terrorfenyegetettség szintjét országosan 3-asról 2-esre mérsékeli. Az utcákon fennmaradt a katonai jelenlét, de a katonák száma a fenyegetéssel arányos.

A négyfokozatú terrorfenyegetettségi skálán a 4-es szint a „súlyos és közvetlen” fenyegetettséget jelenti, a 3-as szint „lehetséges és valószínű”, a 2-es „lehetséges, de nem valószínű” támadást, az 1-es szint „alacsony kockázatot” jelent.

Úgy a párizsi, mint a brüsszeli terrortámadások elkövetőjeként az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett.