Belgium átad háromhektárnyi területet Hollandiának a Meuse (Maas)folyó partvonalán – közölte az RTBF belga közszolgálati rádió és televízió internetes oldalán hétfőn.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A beszámoló szerint a kelet-belgiumi Liege melletti Visé közelében fekvő területet azért csatolják el, mert a Meuse partján a 60-as években végzett munkálatok megváltoztatták a folyó partvonalát, amely a két ország természetes határvonalát adja.
    
Charles Havard, Visé főjegyzője elmondta, hogy példa nélküli a határ megegyezésen alapuló békés módosítása, amelyet „a józan ész és a Hollandiával ápolt jó viszony tesz lehetővé”. A nehezen megközelíthető földterületen nincs lakóház, így lakost Belgium nem veszít – tette hozzá.
    
A módosításról szóló szerződést – amely átrajzolja a két ország határvonalát és ezáltal a térképét is – hétfőn írja alá Fülöp belga és Vilmos Sándor holland király Hollandiában.
    
A határmódosítás csak azután lép életbe, ha az arra vonatkozó határozatot mindkét ország parlamentje elfogadta, várhatóan leghamarabb 2018. január 1-jén.

(MTI)