Melanie Huml közölte, hogy nagyszabású „tesztelési offenzívát” indítanak, amelynek révén a 13 milliós tartományban rövidesen bárki ellenőriztetheti orvosával, hogy bejutott-e a szervezetébe az új típusú koronavírus (Sars-Cov-2).

Hirdetés

A járvány elleni védekezés bajor koncepciójának egyik sarokpontja annak biztosítása, hogy mindenki hozzáférjen a teszt lehetőségéhez, aki tudni szeretné, hogy megfertőződött-e. Ugyanakkor továbbra is a tüneteket mutató vagy más módon fertőzésgyanús esetekre kell összpontosítani, és ki kell terjeszteni a leginkább veszélyeztetett csoportok szűrését. Így önkéntes alapon tesztelnek majd a többi között kórházakban és időseket ellátó intézményekben, egy sor húsipari vállalkozásnál pedig kötelezővé teszik valamennyi dolgozó rendszeres vizsgálatát.

Bajorország a 16 német tartomány közül az első, amelyben bevezetik a fertőzésgyanútól független költségmentes koronavírusteszt lehetőségét. A bajor kormány elsőként vezette be azt a szabályt is, hogy a járványkitöréssel sújtott területekről – járásokból, városokból – csak olyan embereket fogadhatnak a kereskedelmi szálláshelyeken, akik rendelkeznek közvetlenül az utazás előtt készült negatív vizsgálati lelettel – emelte ki Markus Söder miniszterelnök egy hét végi videoüzenetében.

Korábban írtuk

Mint mondta, az a veszély fenyeget, hogy a feltételezettnél korábban, még ősz előtt kiformálódik egy második járványhullám, amely „lopakodó” módon, helyi járványkitörésekből áll össze. „Továbbra is nagyon vigyázni kell, a jelenlegi kitörések arra figyelmeztetnek, hogy a távolságtartás, a higiénia és a maszkviselés változatlanul fontos óvintézkedés” – mondta a bajor miniszterelnök.A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) vasárnapi kimutatása szerint a közigazgatás 401 alapegysége – járások, városok – közül 1 helyen, Gütersloh járásban haladja meg az új fertőzöttek száma a járványlassító korlátozások bevezetését követelő határértéket. Ott a hét elején vezettek be szigorításokat, miután tömeges fertőzés történt egy húsüzemben. Elkezdték a lakosság szűrését is annak megállapítására, hogy mennyire terjedt szét a vírus az üzem dolgozóiról a lakosságra. Végleges eredményeket még nem közöltek.

A járások, városok legnagyobb részében – 205 közigazgatási egységben – 100 ezer lakosra vetítve 5-nél kevesebb új esetet regisztráltak az utóbbi hét napon. További 143 közigazgatási egységből egyetlen koronavírus-fertőzést sem jelentettek az RKI-nek az utóbbi hét napon. A szövetségi kormány és a tartományi kormányok megállapodása szerint akkor kell az általánosan érvényes fertőzéshigiéniai szabályokon túlmutató járványlassító intézkedéseket bevezetni, ha a hét nap alatt regisztrált új esetek száma meghaladja a 100 ezer lakosonkénti 50-et.

Valamennyi járást és várost együttvéve szombatról vasárnapra 256 új esetről érkezett jelentés az RKI-hez. Így a járvány kezdete óta 193 499 SARS-CoV-2-fertőzést mutattak ki Németországban. A gyógyultnak minősülők becsült száma 200-zal 177 700-ra emelkedett. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben 8957 regisztrált fertőzött halt meg, ez 3-mal több az egy nappal korábbinál.

Mindennek alapján az úgynevezett aktív esetek, vagyis a vírussal még küzdő, regisztrált fertőzöttek becsült száma 6800 körül van a 83,1 milliós országban. Az adatokat torzíthatja, hogy a járási és városi egészségügyi hivatalok hétvégenként rendszertelenül továbbítanak adatokat a berlini RKI-nek.