Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

Az esetről Habarovszk határterület kormányzója, Mihail Degtyarjov számolt be a Telegram-csatornáján. Azt írta, hogy a felelős illetékest, Jurij Lajkót felmentették tisztségéből.

Hozzátette: „Ez nem fogja befolyásolni az elnök, Vlagyimir Putyin által kitűzött célt”.

A felfüggesztés pontos okát nem közölte, de a tájékoztatásból kiderül, hogy tíz nap alatt több ezren kaptak behívót, majd az emberek mintegy felét hazaküldték, mert nem feleltek meg a bevonulási feltételeknek. A kormányzó szólt arról is, hogy a részleges mozgósítás csak a védelmi minisztérium és az elnök által kijelölt kategóriákra vonatkozik.

Több jelentés is érkezett arról, hogy például időseket, diákokat, betegeket is mozgósítottak, ami elégedetlenséget váltott ki. A múlt héten Vlagyimir Putyin követelte a mozgósítás során elkövetett hibák kijavítását.

Korábban írtuk

Oroszország szeptember 21-én részleges mozgósítást hirdetett meg elnöki rendelettel. Szergej Sojgu védelmi miniszter szerint összesen 300 ezer tartalékost hívnak be, ami az ország teljes mozgósítási erőforrásának alig több mint egy százaléka.

Az orosz hadsereg vezérkari szervezési és mozgósítási főosztálya szerint a törvény értelmében a 35 év alatti sorkatonák és altisztek, az 50 év alatti tisztek és az 55 év alatti főtisztek hívhatók be a mozgósítás keretében katonai szolgálatra.