– A névjegykártyáján az áll, a Tajvani Képviselet vezetője. Azaz nem nagykövet. Miért?

– Mert a világ legtöbb országához hasonlóan Magyarország és Tajvan között nincsen hivatalos diplomáciai viszony. Ennek megértéséhez röviden át kell tekinteni Tajvan történetét. Talán azzal kezdeném, hogy a közhiedelemmel ellentétben Tajvan nem az államunk, csupán a szigetünk neve. Az országunk Kínai Köztársaság névre hallgat.

– Két Kína lenne? Mert nyilván nem a Kínai Népköztársaságról beszél.

– Valójában igen, két Kína van. A Kínai Köztársaság 1911-es megalakulásakor az első demokratikus köztársaság volt Ázsiában. Ez az az állam, amit ma mindenki Kínaként ismer, és jelenleg kommunista egypártrendszer működik benne. A második világháborúban Kína a szövetségesek oldalán Japán ellen harcolt, így 1945-ben, amikor a háború véget ért és megalakították az ENSZ-t, a Kínai Köztársaság az öt nagy győztes alapító között volt Anglia, az Egyesült Államok, Oroszország és Franciaország mellett. A világot azonban a két nagy győztes blokk, a Nyugat és a kommunista Szovjetunió felosztották egymás közt, így Kínában a szovjet politikai, gazdasági és nem utolsósorban rendszeres katonai segítséggel és fegyverszállításokkal megtámogatott befolyásnak köszönhetően rohamosan erősödött a kommunista mozgalom. 1947-ben polgárháború robbant ki, amelyben a kommunistáknak nyújtott szovjet támogatás döntőnek bizonyult a háborúba belefáradt országban. 1949-ben a háborúban alulmaradó köztársaságiak – ez alatt a teljes, demokratikus kínai kormányt is értem – a területileg Kínához tartozó Tajvan szigetére menekültek. A polgárháborúban győztes kommunisták ezután Kínában megalakították a Kínai Népköztársaságot, miközben a legális kínai kormány Tajvan szigetén székelt. Így gyakorlatilag két Kína jött létre. A világ természetesen nem fogadta el a polgárháborúval a hatalmat magához ragadó kommunista vezetést, és nemzetközi színtéren a Tajvanon működő kormányt tekintették Kína törvényes képviselőjének. A kommunista Kína azonban folyamatos fenyegetést jelentett, ezért a Tajvanon működő Kínai Köztársaság 1954-ben kölcsönös védelmi szerződést kötött az Egyesült Államokkal. Két évtized elteltével a nemzetközi helyzet megváltozott, és 1971-ben az ENSZ felvette a tagjai közé a Kínai Népköztársaságot, a Tajvanon működő Kínai Köztársaságot pedig egyúttal kizárta a szervezetből, ami azt jelentette, hogy Tajvan lényegében megszűnt létezni a nemzetközi életben. A napjainkban működő 7200 nemzetközi szervezetből Tajvan mindössze 26-ban vehet részt.

– Hogyan lett ilyen körülmények között Tajvan mégis alig ötven év alatt a világ egyik vezető gazdasági hatalma?

– Mindent a mezőgazdaság alapozott meg. Amikor a Kínai Köztársaság kormánya Tajvanra helyezte át székhelyét, mindössze hétmillió ember élt a szigeten. Ma 23 millióan vagyunk, és ezt főként a mezőgazdaság fejlesztésére alapoztuk. A termesztés növelésével és modernizálásával megteremtettük a lehetőségét, hogy jóval több embert lássunk el élelmiszerrel, és ez jelentős népszaporulatot hozott magával. Öt évvel később már elindulhatott a könnyűipari termelés, további munkát adva az embereknek. A fejlődés olyan robbanásszerű volt, hogy hamarosan képesek voltunk főként exportra termelni, amivel megindult a tőkebeáramlás az országba. Ezáltal már képesek voltunk hozzájutni a modernebb technológiákhoz, ami tovább fokozhatta a termelést, és megalapozta a nehézipar működését is. Manapság már leginkább az elektronikai ipar a vezető ágazat, de a könnyűipar még mindig jelentős szerepet tölt be. Fél évszázad alatt Tajvan odáig jutott, hogy a világ gazdasági erősorrendjében a 15. helyen áll.

– Mindezt teljes nemzetközi kirekesztettség mellett.

– Úgy van.

– A világpiacot gyakorlatilag elözönlik a Tajvanon készült termékek, elég csak a számítógépiparra vagy a szórakoztatóelektronikára gondolni. Miért nem képes Tajvan ezt a jelentős gazdasági potenciált diplomáciai erővé alakítani?

– Ennek egyetlen oka van: a Kínai Népköztársaság. Ők máig úgy vélik, Tajvan az ő részük. Ebben egyébként egyet is értünk. Történelmi és földrajzi értelemben is Tajvan szigete valóban Kína része, de a Kínai Népköztársaságban hatalomra jutott kommunista rezsimet nem tekintjük Kína törvényes kormányának. 56 éve Kína kettészakadt és két különböző politikai rendszer szerint működik. A kisebbik rész, Tajvan a demokratikus, a nagyobbik pedig a kommunista vezetés alatt álló Kínai Népköztársaság. Tajvan diplomáciai mozgásterét végletesen leszűkíti, hogy a Kínai Népköztársaság miatt nem lehetünk tagjai az ENSZ-nek és számos más nemzetközi szervezetnek. Óriási eredmény számunkra, hogy gazdasági erőnknél fogva néhány évvel ezelőtt felvételt nyerhettünk a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) tagjai közé, és részt veszünk az APEC (Ázsiai Csendes-óceáni Gazdasági Konferencia) munkájában is. A politikai kapcsolatfelvételt azonban a Kínai Népköztársaság gyakorlatilag lehetetlenné teszi, erejénél fogva ugyanis elérte, hogy a nemzetközi közösség őt tekinti Kína kizárólagos képviselőjének, Tajvant pedig Kína renegát tartományaként jegyzi a világ, így diplomáciailag nagyon kicsi a mozgásterünk. De azért a lehetőségekhez képest aktív a tajvani diplomácia. Jelenleg azért küzdünk, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felvegye Tajvant a tagjai közé. Az egészség ugyanis nem politikai, nem ideológiai kérdés, Tajvan pedig erős gazdasága és fejlett gyógyszeripara révén komolyan hasznára lehetne a világszervezetnek.

– Az ENSZ-ben van-e valamiféle lehetőségük érdekeik képviseletére?

– Igyekszünk. Tajvan 14 szövetségese nemrég levélben fordult az ENSZ titkárságához, amelyben arra figyelmeztetnek, hogy a Peking által meghozott úgynevezett „elszakadásellenes törvény” jogi lehetőséget ad a Kínai Népköztársaságnak Tajvan megszállására. Ez pedig szemben áll az ENSZ alapokmányával, amely kizárja bármiféle erőszak alkalmazását. Másrészről szövetségeseink Tajvan újrafelvételéért is lobbiznak. Mint említettem, az ENSZ máig nem oldotta meg Tajvan képviseletét a szervezetben, holott a Kínai Köztársaság egy szuverén állam. Hasznos tagja a nemzetközi közösségnek és dinamikusan fejlődő demokrácia. Tajvan kizárása az ENSZ-ből nem más, mint az országunkban élő emberek diszkriminációja, amivel alapvető jogaiktól fosztják meg őket.

– Milyenek Tajvan kapcsolatai az Európai Unióval?

– Az EU a negyedik legnagyobb kereskedelmi partnerünk, politikai kapcsolataink azonban nincsenek. Egyetlen EU-országgal sem állunk diplomáciai kapcsolatban, ám a legtöbb országban, így Magyarországon is rendelkezünk képviselettel, ami ugyan nem hivatalos diplomáciai viszony, azaz nem nagykövetség, de a kereskedelmi és kulturális kapcsolatok mellett azért politikai kapcsolattartásra is alkalmas. Fogalmazhatnék úgy is, ha a kormányokkal nem kereshetjük a hivatalos kapcsolatot, az emberek felé fordulunk. Magyarországon például a kommunizmus bukása után azonnal, 1990 márciusában megnyitottuk irodánkat, mert Tajvannak érdeke, hogy minden demokratikus országgal legyenek kapcsolatai. De Európa vonatkozásában nagyon fontos kérdés a Kínai Népköztársasággal való kapcsolat is. Az EU tagállamai az 1989-es Tiananmen téri véres incidens óta fegyverszállítási embargót tartanak fenn Pekinggel szemben. Azonban 2003 óta vannak olyan hangok az unióban, amelyek szerint ezt fel kellene oldani, annak ellenére, hogy az azt kiváltó okok Kínában máig fennállnak. Tajvan éppen ezért határozottan ellenzi az embargó feloldását, hiszen Kína így is folyamatosan fejleszti katonai erejét, ami jelentős veszélyt jelent ránk nézve. Az embargó feloldása könnyen regionális konfliktusokhoz vezethetne és megingathatná a csendes-óceáni térség és az egész világ stabilitását.

– Informális kapcsolatok? Ön például tart-e fenn kapcsolatokat a magyar kormánnyal vagy a politika egyéb szintjeivel?

– Ez attól függ, mit értünk formális vagy informális kapcsolatok alatt. Ha elmegyek a Külügyminisztériumba beszélgetni egy ott dolgozó barátommal, az formális vagy informális? Ha egy Távol-Kelettel foglalkozó magyar diplomatával vacsorázom együtt, az formális vagy informális? A diplomácia nem formális vagy informális viszonylatban működik, a lényeg, hogy jók a kapcsolataim.

– Megfelelő helyeken képes lobbizni a tajvani ügyért?

– Igen. És bár a világ legtöbb kormányához hasonlóan a magyar kormány is az „Egy Kína-politika” híve, a kapcsolattartás azért természetesen működik, a gazdasági kapcsolataink pedig évről évre erősödnek, a Magyarországra áramló tajvani export egyre jelentősebb. Emellett számos tajvani diák tanul Magyarország különböző egyetemein, ami szintén erősíti országaink kapcsolatait.

– Kínában az utóbbi években mintha megmozdultak volna a dolgok, gazdasági téren legalábbis számos reformot vezettek be, és mintha nemzetközi téren is nyitottabbá vált volna Peking. Jelentheti ez idővel a Tajvannal való viszony enyhülését?

– Kína mind erősebb szerepet játszik a világpolitikában, részben mérete, részben pedig az utóbbi években robbanásszerűen fejlődésnek indult gazdasága okán. Mindemellett azonban katonailag is egyre nagyobb potenciált képvisel, mára már világviszonylatban is komolyan számolni kell vele. Ez pedig politikai súlyával együtt komoly veszélyt is jelenthet ránk nézve. És bár valóban úgy tűnik, hogy Peking jobban figyel a világ véleményére, fennáll a veszély, hogy elég erősnek érzik magukat, hogy egy alkalmas pillanatban lerohanják Tajvant.

– Miért annyira fontos Kína számára Tajvan?

– Elsősorban azért, mert a létünk szimbólum. Szimbólum a kínai emberek számára, hogy lehet szabadon is élni, hogy szembe lehet szállni a kommunista diktatúrával.

– Mennyire komoly egy esetleges háború veszélye?

– Senki sem tudja. Kínát egy diktatórikus rezsim irányítja, így nem lehet kiszámítani, mikor érzik, úgy, hogy ezt megtehetik. De ha úgy érzik, megteszik.

– Tajvan függetlenségét és biztonságát azonban jelenleg az Egyesült Államok kongresszusi határozata garantálja. Washington nyilván nem nézné tétlenül Kína akcióját.

– Ez igaz, de azt is figyelembe kell venni, hogy az Egyesült Államok 1979 óta diplomáciai kapcsolatban áll Kínával, Tajvannal viszont már 1972 óta nem. Washington számára jelenleg legfontosabb a térség stabilitása, így nem tudni, hogyan cselekedne, vállalna-e egy nyílt konfliktust a rendkívül erős Kínával.

– Nyilván költői a kérdés, de Tajvan mennyire lenne képes megvédeni magát egy háború esetén?

– Tajvan 400 ezer fős katonaságot tart fenn, viszonylag modern haditechnikával felszerelve. Az Egyesült Államok katonai segítséget is nyújtott Tajvannak, védekező jellegű fegyverzethez hozzájuthattunk, támadófegyvereink azonban nincsenek. És nem is juthatunk további fegyverekhez, mert a világ országai Kína miatt nem bonyolódnának velünk ilyen üzletbe. Jelentős a haderőnk tehát, de Kínával szemben katonailag nem lennénk esélyesek.

– Mi oldhatja meg ezt a helyzetet?

– Mi abban reménykedünk, hogy a jelenlegi status quo minél tovább fenntartható. Abban egyetértünk Pekinggel, hogy Tajvan Kína része, csupán a két rész politikai berendezkedése különbözik egymástól. Azt várjuk, hogy a Kínai Népköztársaságban véget érjen a kommunista uralom, az egypártrendszert demokrácia váltsa fel, mint a világ legtöbb országában. Mert mi is kínaiak vagyunk. Ugyanazt a nyelvet beszéljük, ugyanaz a kultúránk, ugyanaz a múltunk. Mindössze a kommunista diktatúrát nem fogadtuk el. De ha ez megszűnne, és Kína újra a régi lenne, akkor a két Kína újra egyesülhetne és Tajvan visszatérhetne a demokratikus Kínai Köztársaságba.

– Lát erre esélyt?

– Igen. Nagy örömmel láttuk a Kínában bevezetett gazdasági reformokat, amik lehetővé tették a komoly fejlődést. Olyannyira, hogy ma Tajvan a legnagyobb befektető Kínában, több mint százmilliárd dollár értékben. Szeretnénk elősegíteni a további fejlődést, hiszen a mi országunkról van szó! És a folyamatos gazdasági fejlődés, az újabb és újabb reformok elvezethetnek a politikai reformokhoz, ami felcsillantja a demokrácia esélyét. Ebben bízunk.