Fotó: MTI (archív, szerk.)
Hirdetés

Vasárnap éjjeli Twitter-bejegyzésében Pedro Sanchez spanyol miniszterelnöknek, pártjának és Spanyolországnak egyaránt gratulálva Timmermans kijelenti, hogy „ez a szolidaritás, az igazságosság, a párbeszéd, az egyenlőség, a fenntarthatóság győzelme”.

A holland politikus, aki az európai szocialisták csúcsjelöltje az európai parlamenti választásokon hozzáteszi, ezek azok az értékek, „amelyek után sok európai vágyódik. Ez az amiért a szocialisták és a szociáldemokraták harcolni fognak az uniós választásokon”.

A vasárnapi előrehozott parlamenti választásokon a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) 28,7 százalékos eredménnyel végzett az élen, s így 123 mandátuma lehet a 350 fős parlamentben. A második helyen végzett konzervatív Néppárt (PP) az eddigi legrosszabb választási eredményét könyvelhette el a megszerzett 66 mandátummal, ami hatalmas vereséget jelent az eddig birtokolt 134 mandátumhoz képest. Jelentősen növelte viszont parlamenti képviseletét az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt, amely 57 mandátumával a harmadik párttá lépett elő a törvényhozásban.

Az eredmények alapján azonban továbbra sem tudni, hogy milyen összetételű kormány alakulhat. Sajtóértékelések szerint a május végi spanyol helyhatósági és európai parlamenti választások előtt a politikai erők aligha foglalnak majd állást a lehetséges koalíciós paktumokról.

A pártfőtitkár üdvözölte a 11 év után első szocialista párti győzelmet

Üdvözölte a spanyol szocialisták 11 éve első választási győzelmét Pedro Sánchez főtitkár, spanyol miniszterelnök vasárnap éjjel a párt madridi székháza előtt összegyűlt ünneplő tömeghez szólva, miután kiderült, hogy a szavazatok 28,7 százalékával győzedelmeskedtek az előrehozott parlamenti választásokon.

„A spanyolok egyértelműen azt akarják, hogy a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) kormányozza és vezesse az országot a következő négy évben” – fogalmazott a jelenlegi kormányfő, akinek szavait többször is elnyomta az egybegyűltek örömujjongása és a lelkes skandálása.

A politikus szerint a szocialisták győzelmével „a jövő nyert és a múlt veszített”. „Világos üzenetet küldtünk Európának és a világnak, hogy le lehet győzni a tekintélyelvűséget és a visszafejlődést” – jelentette ki, hozzátéve, hogy egy haladó, a jövőbe tekintő országot akarnak létrehozni.

Hangsúlyozta, hogy az alkotmányos kereteken belül minden politikai formációval készek az együttműködésre. „Riverával nem!” – kiabálta hangosan a tömeg, Albert Riverára, az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt elnökére utalva.

Noha a választási eredmények matematikailag lehetővé tennék egy kétpárti koalíció létrehozását a szocialisták és a liberálisok között, utóbbiak vezetője a kampányban ezt előre kizárta, és Sánchez leváltását nevezte a választások egyik fő céljának.

A PSOE vezetőjével egy időben állt nyilvánosság elé Madridban Pablo Casado, a konzervatív Néppárt (PP) elnöke, aki pártja választási eredményét nagyon rossznak nevezte. „A Néppárt nyerni szeret” – jegyezte meg, és azt is hozzátette, hogy mostantól az elveszített szavazatok visszaszerzéséért fognak dolgozni.

A PP vasárnap történetének legrosszabb választási eredményét érte el, amivel korábbi 134 mandátumából mindössze 66-ot tudott megtartani.

Casado úgy vélte, hogy ennek oka a széttöredezett konzervatív szavazótábor, ezért a jobboldali pártok együttműködését szorgalmazta az egy hónap múlva esedékes spanyol helyhatósági és európai parlamenti választásokon.

A pártelnök nyilvánosan gratulált Pedro Sáncheznek a győzelemhez, és reményét fejezte ki, hogy a PSOE képes lesz kormányozni a függetlenségre törekvő nacionalista erők nélkül.

Ünnepeltek a spanyol fővárosban az Állampolgárok párt szimpatizánsai is, miután 25-tel növelték mandátumaik számát az előző parlamenti ciklushoz képest.

„A civil társadalomból jövünk, ez a párt hasonlít legjobban Spanyolországra” – mondta Albert Rivera pártelnök, aki ígéretet tett arra is, hogy előbb-utóbb ők fogják majd kormányozni az országot. „Hamarosan lesz egy kormány, amely nem jobbra vagy balra néz, hanem előre” – tette hozzá.

A liberális politikus szerint „az a rossz hír”, hogy baloldali pártok a nacionalistákkal közösen kormányt fognak alakítani Spanyolországban, és hangsúlyozta, hogy ők azonban ellenőrzik majd ezt a kormányt.

Pablo Iglesias, az Unidas Podemos (Együtt képesek vagyunk) radikális baloldali párttömörülés vezetője elismerte, hogy elért eredményük „nem a legjobb”, miután 25-tel kevesebb mandátumot szereztek, mint a legutóbbi választásokon. Ugyanakkor ez elegendő a jobboldal lefékezésére és egy baloldali koalíciós kormány megalakítására a szocialistákkal, amelyben készek rész venni – tette hozzá.

„Ez csak a kezdet” – jelentette ki Santiago Abascal, a VOX nevű radikális jobboldali párt elnöke azt követően, hogy most először bejutottak a spanyol törvényhozásba, nagy áttöréssel egyből 24 parlamenti mandátumot szerezve.

A párt ünneplő szavazóinak Abascal arról beszélt, hogy az öröm mellett aggodalomra is okot adnak a választási eredmények, mert nem sikerült a szocialistákat leváltani. Éppen ezért a VOX-ra még inkább szükség van – jegyezte meg a politikus.