Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet
Hirdetés

„Nincs semmi kétségem afelől, hogy a következő bizottság épp olyan erőteljes, szilárd és eltökélt lesz, mint a mostani” – mondta Timmermans, miután részt vett a tagállamok európai ügyekkel foglalkozó minisztereinek brüsszeli ülésén.

Hangsúlyozta: a jogállamisági elvek alkalmazásának biztosítása az Európai Unió működése, a belső piac, illetve az igazságszolgáltatási rendszer szempontjából is kulcsfontosságú.

Frans Timmermans az európai pártcsaládok közötti megállapodás értelmében a következő mandátum során is megtarthatja pozícióját az Európai Bizottságban.

A csütörtöki tanácsülésen érintették az alapszerződés hetes cikke szerinti, Lengyelországgal szembeni eljárás ügyét is.

Michael Roth német Európa-ügyi államminiszter ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy az aggályokat, amelyek okot adtak a jogállamisági eljárás megindítására, még nem orvosolták megfelelően a lengyel hatóságok.

„Megerősítjük a jelenlegi bizottság melletti támogatásunkat ebben a tekintetben, s bízunk benne, hogy a következő csapat is hasonló elkötelezettséget mutat majd” – fogalmazott.