Fotó: MTI (archív, szerk.)
Hirdetés

Weber újságírói kérdésre válaszolva kiemelte, hogy különleges helyzetről van szó, miután a Fidesz továbbra is fel van függesztve a konzervatív pártcsaládban, így például az EPP novemberi zágrábi kongresszusán Orbán Viktor miniszterelnök nem szólalhat fel, a fideszes politikusok nem szavazhatnak, ugyanakkor Trócsányinak meg kell adni a tisztességes elbírálás lehetőségét a kinevezési eljárásban.

Mint mondta, a néppárti frakció is korrekt értékelést fog végezni, meghallgatva az uniós szomszédság- és bővítéspolitikai portfólió várományosának elképzeléseit, megadva az esélyt annak bizonyítására, hogy elkötelezett európai.

Aláhúzta, hogy Trócsányi igazságügyi miniszterként önként a Velencei Bizottság elé vitt több ügyet, sőt mintegy tíz éven keresztül ő maga is tagja volt az Európa Tanács alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testületének, és nem volt panasz a munkájára.

Továbbá rámutatott, hogy akármi is történik, mindenképp lesz fideszes tagja a novemberben hivatalba lépő, Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságnak.

Végezetül Weber hangsúlyozta, minden biztosjelöltnek tisztességesen meg kell adni a lehetőséget, hogy meggyőzzék az EP-képviselőket, fair elbírálásra van szükség így például a lengyel Janusz Wojciechowski és a román Rovana Plumb esetében is.