Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

A betegségből kigyógyultak száma változatlanul tizenegy maradt.

A koronavírussal fertőzött személyek száma a legfrissebb kimutatás szerint 2663-ra emelkedett, 262-vel több mint szombaton. A fertőzöttek számának szombati növekedése azonban jóval alacsonyabb, mint pénteken, amikor 373-al nőtt ez a mutató.

Csehországban az első fertőzést március elsején mutatták ki, és a pénteki volt az eddigi legmagasabb növekedés.

A naponta elvégzett tesztek számát már több mint ötezerre emelték. A vasárnap reggeli összesített adat egyelőre nem ismeretes. Szombat reggel a tesztelt személyek száma meghaladta a 36 374-et, ami 5224-el több mint a péntek reggeli adat.

Csehországban már majdnem három hete szükségállapot van érvényben és a lakosságnak számos korlátozással kell szembenéznie. A rendeletek betartásával eddig nagyobb gondok nincsenek, a társadalomban azonban érezhető a feszültség.

A cseh kormánykoalíció két pártja egységes abban, hogy meg kell hosszabbítani az április 12-én lejáró szükségállapotot. Ilyen értelmű nyilatkozatot tett szombaton Jan Hamácek belügyminiszter a kisebbik koalíciós partner, a Cseh Szociáldemokrata Párt elnöke, valamint Andrej Babis kormányfő, az ANO mozgalom vezetője is.

A harmincnapos szükségállapot meghosszabbítására a kormány javaslatára a képviselőház jogosult. A testület a kérdést április 7-én tűzi napirendjére. Az ellenzéki pártok vezetői jelezték: támogatni fogják a kormány javaslatát, de tudni akarják, mik a kormány konkrét tervei erre az időszakra.

„A szükségállapot az emberi jogok korlátozását jelenti és rendkívüli felhatalmazásokat ad a kormány kezébe. A jelenlegi helyzetben támogatjuk meghosszabbítását, de ellenőrizni kívánjuk a kormányt, s konkrétan tudni akarjuk, mik a tervei – mondta a közszolgálati hírtelevízióban Petr Fiala, az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke.