Fotó: shutterstock.com/Christian Roberts-Olsen (illusztráció)
Hirdetés

A kelet-szibériai régióban 155 erdőtűz égett, ezek közül 71 eloltására tettek erőfeszítéseket 3600 ember és 510 jármű bevonásával. A mentéshez ejtőernyős tűzoltókat és hadmérnököket is bevetettek.

Szombat óta, amikor Bjasz-Kjuel településen 31 lakóház és nyolc gazdasági épület vált a lángok martalékává, a köztársaságban 11 erdőtüzet oltottak el 50,3 ezer hektár területen és további kilencet lokalizáltak 61,9 ezer hektáron, ám hét újabb tűz keletkezését is észlelték.

Több tucatnyi helyi lakost evakuáltak, sérülésről nem érkezett jelentés.

A Rosszija 24 televízió szerint az elmúlt hetekben mintegy négymillió hektár égett le Jakutföldön, ahol regionális szintű rendkívüli állapotot hirdettek ki.

A Mordvinföldi Szmidovics Állami Természetvédelmi Területen kedden villámcsapás nyomán keletkezett erdőtűz területe vasárnapra meghaladta a 3 ezer hektárt. A helyi hatóságok szerint nincs szükség a lakosság áttelepítésére.

Mordvinföld Tyemnyikovi járásában és a szomszédos Nyizsnyij Novgorod megyéhez tartozó Szarovban – itt működik az Oroszországi Szövetségi Nukleáris Központ – rendkívüli állapotot rendeltek el. Az oltásban egy Be-200-as és három Il-76-os repülőgép, valamint hat Mi-8-as repülőgép vesz részt 800 ember és 203 jármű mellett.

A Déli-Urálban található Baskírföldön több mint 1,6 ezer hektár áll lángokban. A hőség miatt az ország más területein is fennáll a tűzvész kockázata.

Korábban írtuk

Roman Vilfand, Oroszország Hidrometeorológiai Központjának tudományos igazgatója a TASZSZ hírügynökségnek vasárnap elmondta, hogy a következő napokban rendkívüli, 36-37 fokos hőhullám várható Lipeck, Tambov, Voronyezs, Kurszk és Belgorod megyében, ami 7-9 fokkal haladja meg az ilyenkor megszokottat, Dél-Oroszországban és a Volga mentén pedig a hőmérséklet elérheti a 39-40 Celsius-fokot is.

A távol-keleti Amúr megyét özönvízszerű esőzések sújtják, a régióban több mint 80 kilométernyi autóutat és hat hidat borított el az ár. Emiatt 24 település közúton megközelíthetetlen, további tízbe pedig csak különleges járművön lehet eljutni.

A régióban 182 lakóházat és több mint 1400 telket lepett el a víz.

Áradás fenyeget Habarovszki területen is, ahol Jevgenyij Zsinyicsev, a rendkívüli helyzetek kezeléséért felelős miniszter Mihail Gyegtyarjov kormányzó társaságában szemlélte meg az árvédelmi létesítményeket. Az Amúr tetőzése itt augusztus 13-15-re várható.

Az árvízhelyzet miatt a régió öt járásában vezettek be rendkívüli állapotot.