Fotó: MTI/Veres Nándor
Hirdetés

Szombatra csökkent a koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált új esetek száma. Míg csütörtökön 123 fővel, pénteken pedig 263-mal több fertőzöttet jegyeztek mint egy nappal korábban, a szombat délig jelzett növekedés 160 fős.

A stratégiai kommunikációs törzs közleménye szerint a Romániában regisztrált fertőzések száma 1452, a fertőzöttek közül 139 személy meggyógyult, 29 meghalt. Az elmúlt 24 órában öttel nőtt az elhunytak száma. Tizenegyre emelkedett azoknak a román állampolgároknak a száma, akik Olaszországban, Franciaországban, illetve az Egyesült Királyságban haltak meg a járvány következtében.

A kórházak intenzív osztályain jelenleg 34 koronavírus-fertőzött pácienst kezelnek, közülük 25-nek súlyos az állapota. Az országban 7801 személy került intézményes karanténba, több mint 131 ezren töltik házi elkülönítésben a betegség lappangási idejét. Az operatív kommunikációs törzs azt is közölte, hogy eddig 19 663 koronavírus-tesztet végeztek.

A hatóságok szigorúan léptek fel a karantén szabályainak a megsértése ellen. Emiatt 4235 személyt bírságoltak meg, 209 esetben pedig bűnügyi dossziét nyitottak a járvány elleni intézkedések meghiúsításáért.

Szombaton egy NATO-repülőgéppel érkezett a második szállítmány orvosi eszköz Dél-Koreából Bukarestbe. Százezer védőöltözet is a szállítmány részét képezi. Hasonló szállítmányt fogadtak a román fővárosban két nappal korábban is.

Klaus Iohannis államfő és Ludovic Orban miniszterelnök szombat délben meglátogatta azt a katonai járványkórházat, amelyet Bukarest mellett építettek fel az elmúlt napokban konténerekből és sátrakból. Az államfő közölte: órákon belül meglesznek a hatósági jóváhagyások a kórház elindításához. Azt tervezik, hogy a kevésbé súlyos eseteket fogják majd e kórházban kezelni. Iohannis kijelentette: arra készülnek, hogy az elkövetkező napokban növekedni fog a fertőzések száma az országban. Hozzátette: a hatóságok felkészültek, de rendkívül fontosnak tartotta az állampolgárok felkészültségét. Kérte: mindenki kerülje a személyes találkozásokat, hogy együtt győzhessék le a járványt.

Nelu Tataru egészségügyi miniszter az Antena3 hírtelevíziónak adott vasárnapi nyilatkozatában elmondta: országosan 184 egészségügyi dolgozó fertőződött meg az új koronavírussal, és két bukaresti orvos állapota válságos. Ők mindketten a belügyminisztérium kórházában dolgoztak. A kórház karanténba került azt követően, hogy egy Izraelből visszatért nyugalmazott rendőrtiszt – aki írásos nyilatkozatban tagadta le, hogy külföldön járt – megfertőzte a személyzet egy részét.

Romániában továbbra is a moldvai Suceaván a legsúlyosabb a helyzet, ahol a megyei kórházban több mint száz egészségügyi dolgozó, és a betegek mintegy fele (149 személy) fertőződött meg. Florin Filip pénteken kinevezett kórházigazgató a Digi 24 hírtelevíziónak elmondta: a kórházi személyzet mintegy felét kénytelenek nélkülözni, mert a nem fertőzött orvosok és nővérek egy része is karanténban van. Hozzátette: a korábbi bejelentések dacára a kórházat nem zárták be, munkatársai emberfeletti erőfeszítéssel biztosítják a beutalt betegek ellátását.

Marcel Vela belügyminiszter szombaton rendeletet adott ki arról, hogy a sürgősségi helyzet idején szombaton és vasárnaponként 17 és 21 órakor a belügyminisztérium gépkocsijai hangszóróikon a román himnusz első három szakaszát közvetítsék.