Bécsben az egykori császári palota tőszomszédságában tüntettek több ezren, mert Ausztriában hétfőtől a járvány terjedése miatt ismét teljes lezárást rendelnek el és a védőoltás kötelezővé tételéről is döntött a kormány. A lezárás 10 napig lesz érvényben, de további 10 nappal meghosszabbítható. Alexander Schallenberg osztrák kancellár pénteki bejelentése szerint utána már csak az oltatlanoknak kell majd korlátozásokkal számolniuk.

Hirdetés

A bécsi megmozdulás békésen zajlott, erős rendőri jelenlét mellett, mert a hatóságok attól tartottak, hogy identitárius és szélsőjobboldali tiltakozók megkísérlik megismételni a pénteken Rotterdamban, Hollandiában történteket, ahol erőszakba torkollott a korlátozások elleni tiltakozás. A tiltakozók kövekkel dobálóztak, autókat gyújtottak fel, és tűzijátékrakétákat lőttek ki.

Ahmed Aboutaleb rotterdami polgármester elítélte az „erőszakorgiát”. Az összecsapásokban hét ember sérült meg, köztük rendőrök is.

Szombaton Bredában 300, Amszterdamban pedig néhány száz ember tiltakozott békésen a korlátozások ellen.

Korábban írtuk

Megmozdulások voltak még Horvátországban, Észak-Írországban és Olaszországban is. Svájcban mintegy kétezer ember vonult utcára, Rómában körülbelül háromezren tüntettek, mert sok szolgáltatást csak védettségi igazolással lehet igénybe venni. Belfastban a városházánál tiltakoztak több százan, ugyanis ott is csak az oltottság igazolásával látogathatók a kocsmák és az éttermek is. Horvátországban ezrek vonultak fel, mert megítélésük szerint a korlátozások sértik a szabadságjogaikat.