Fotó: MTI/AP/Kerstin Joensson
A koronavírus-járvány miatt vesztegzár alá vont síüdülőhely, Saalbach Hinterglemm határában őrködnek rendőrök az ausztriai Salzburg tartományban 2020. április 3-án.

A betegek közül 1074-en részesülnek kórházi kezelésben, közülük 245-en vannak intenzív osztályon. Eddig 2022-en gyógyultak meg; és 168-en haltak bele a vírusfertőzés okozta szövődményekbe. Sebastian Kurz kancellár az osztrák parlament ülésén bejelentette: „A kormány mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy Ausztria gyorsan kilábaljon a válságból”.

Hirdetés

Sebastian Kurz kancellár szájmaszkban jelent meg a parlamentben. A koronavírus-járvány megfékezésére bevezetett óvintézkedésekről azt mondta: szükség van rájuk, hogy „visszakapjuk a megszokott szabadságunkat, hogy együtt lehessünk szeretteinkkel, ahelyett hogy elveszítünk embereket, akiknek még nem kellene meghalniuk.” A kormányfő ígéretet tett arra, hogy a hétvégén áttekintik a számokat, és annak függvényében esetlegesen döntés születhet arról, mikor oldják fel az üzleteket érintő korlátozásokat. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a szájmaszk viselése és a legalább egy méteres távolság megtartása továbbra is kötelező lesz. Egyben felhívta a lakosság figyelmét arra, hogy húsvétkor ne tartsanak családi összejöveteleket.

Az osztrák kormány egy 15 milliárd eurós korona-segélyalapot hoz létre, a válság miatt nehéz helyzetbe került, legfeljebb 250 embert foglalkoztató cégek megsegítésére. A nagyobb vállalatok csak akkor pályázhatnak, ha nem váltak meg egy dolgozótól sem, ahelyett áttértek a részmunkaidős foglalkoztatásra. A csomag állami garanciával fedezett kölcsönöket, valamint vissza nem térítendő támogatásokat ígér, a bónusz- és osztalékfizetés korlátozása mellett. Azok a cégek, amelyeknek forgalma legalább negyven százalékkal esett vissza, 90 százalékos állami garanciával kaphatnak hitelt, és ezenfelül a cégek legfeljebb 90 millió eurós állami támogatásban is részesülhetnek.

Az osztrák parlament péntek este megszavazta a harmadik korona-segélycsomagot. Az átfogó segélyprogram részeként Heinz Faßmann néppárti oktatási minisztert egy személyben dönthet majd az iskolai tanév kezdetéről, illetve végéről, az iskolai szünet időpontjáról. A csomag egyebek mellett arról is rendelkezik, hogy a bérlőnek nem lehet felmondani, ha a válság miatt nem tudja fizetni a bérleti díjat. Az alacsony jövedelmű, több gyermekes családok pedig egy 30 millió eurós keretből kaphatnak támogatást. A harmadik korona-segélycsomag zárószavazásánál elfogadták a koalíciós pártok, Néppárt és a Zöldek javaslatát, amelyben azt követelik, hogy Magyarországon a koronavírus miatt kialakult válsághelyzetet követően azonnal érjen véget a parlament gyakorlati kiiktatása.

Az ülésen szó esett ugyanakkor arról is, hogy Ausztria nem írta alá a jogállamiság és a szabad sajtó megsértése elleni nyilatkozatot, amelyhez több európai uniós tagállam is csatlakozott. Alexander Schallenberg (ÖVP) külügyminiszter azzal indokolta a döntést, hogy ahelyett egy, az alapértékek betartásával összefüggő közös európai uniós irányvonal kialakítását javasolja; az európai bizottság pedig valamennyi tagállamot felügyelné, betartják-e az elvárásokat. Kifejtette: minden tagállam hozott olyan átmeneti intézkedéseket, amelyek a gyülekezési szabadságot, a vallás szabad gyakorlását, a munkavégzést korlátozzák. A tárcavezető úgy vélekedett, hogy az EU alapértékeit minden tagállamnak be kell tartania; „nem helyes az a stratégia, hogy ujjal mutogatunk az egyik tagállamra” – hangsúlyozta. Az ellenzéki szociáldemokrata párt (SPÖ) ugyanakkor arra szólította fel az osztrák kormányt, hogy ítélje el Magyarországot, és követelje a magyar parlament jogainak visszaállítását. Az ugyancsak NEOS – Az Új Ausztria és Liberális Fórum – pedig a 7. cikkely szerinti eljárás folytatását és lezárását követelte Magyarországgal szemben.

FRISS
Ausztriában az utóbbi 24 órában csak viszonylag enyhén emelkedett a pozitív koronavírus-tesztek száma, és a bevezetett korlátozó intézkedések hatása már kezd érződni – mondta Rudolf Anschober egészségügyi miniszter szombaton.
Az osztrák belügyminisztérium szombat délelőtti tájékoztatása szerint az országban 11 781-re emelkedett az észlelt koronavírus-fertőzöttek száma, a vírus okozta szövődményekbe pedig 186-an haltak bele. Több mint ezer ember szorul kórházi kezelésre, és közülük továbbra is 245 fertőzöttet ápolnak intenzív osztályon.
Az egészségügyi miniszter a legújabb adatokkal kapcsolatban elmondta: örvendetes, hogy a napi új megbetegedések számának növekedését sikerült 10 százalék alá szorítani, míg három hete még 40 százalékos vagy még magasabb emelkedési ütemet regisztráltak naponta. Anschober kiemelte, hogy ezt az irányt tovább kell tartani és erősíteni.
Ausztriában eddig több mint 104 ezer koronavírus-tesztet végeztek el.
A lengyelországi laboratóriumokban naponta nagyjából 6 ezer koronavírus-tesztet végeznek el – tájékoztatott a lengyel egészségügyi miniszter pénteken. Lukasz Szumowski elmondta, hogy országszerte összesen 150 ezer teszt áll rendelkezésre, és további 500 ezer beszerzése folyamatban van.
A szombaton közölt legfrissebb adatok szerint az országban eddig összesen több mint 72 ezer emberen végezték el a tesztet, és eddig 3303 esetben mutatták ki a fertőzést. Az új koronavírus okozta betegség következtében eddig 73-an haltak meg Lengyelországban.