Ez Ukrajna becsült tavalyi bruttó hazai terméke (GDP) 2,6-szorosának felel meg. Az elkövetkező évtizedre előrevetített összeg a jelentés szerint magában foglalja az inflációt, a piaci körülményeket, illetve a biztosítási díjakat is.

Hirdetés

Az idei évre vonatkozó, elsőbbséget élvező újjáépítési költségek legalább 14 milliárd dollárt (5 ezer milliárd forint) tesznek ki. Ezek esetében olyan szükségletek fedezéséről van szó, mint az energiaszolgáltatás, lakások, a kritikus, illetve szociális infrastruktúra, valamint az alapvető szolgáltatások helyreállítása. „A károk és helyreállítási költségek kimutatása egyelőre nem tartalmazza az infrastruktúra, lakások és vállalkozások elvesztését a megszállt területeken” – hangsúlyozta Denisz Smihal ukrán miniszterelnök.

A dokumentum szerint a több mint egy éve kezdett orosz háború már legalább 135 milliárd dolláros (49 ezer milliárd forint) anyagi kárt okozott Ukrajnának. A legsúlyosabban a lakhatási (38 százalék), a közlekedési (26 százalék) és az energetikai (8 százalék) ágazat érintett. Az ország pénzügyi veszteségei 290 milliárd dollárt (105 ezer milliárd forint) tettek ki.

A számításoknál a háború 2022. február 24-i megindításától 2023. február 24-ig tartó időszakot vették figyelembe.

Ukrajna GDP-je a dokumentum szerint 2022-ben 29,2 százalékkal zsugorodott, miközben a szegénység szintje 5,5 százalékról 24,1 százalékra emelkedett.

Korábban írtuk