Fotó: MTI/EPA
Hirdetés

Pár nappal a limburgi véres kamionos gázolás után, amelyet először megpróbáltak közúti balesetként(!) tálalni, Halle központjában egy tetőtől talpig felfegyverzett neonáci oltotta ki két áldozat életét. Az ügyészség szerint több bizonyíték is alátámasztja, hogy a támadót antiszemita indíték vezérelte: be akart jutni a zsinagógába. Rálőtt a zsidó temető ajtajára, majd kézigránátot dobott a sírkertbe. A zsinagóga előtt házi készítésű robbanószerkezetet találtak. A menekülő férfit üldözőbe vették. Amikor karambolozott, a rendőrök elfogták. Az ügyészség szerint a támadó német szélsőjobbos. A hírt megerősítette a belügyminiszter is.

A német lapok azonnali harcra szólítottak fel a növekvő szélsőjobboldali veszély miatt, és a lövöldözés óta folyamatosan ezt sulykolják. Az eset után néhány órával a német hírcsatornák már azt is tudni vélték, hogy az elkövető thüringiai származású. Ennek a közelgő thüringiai tartományi választások szempontjából van jelentősége. Itt kifejezetten erős az AfD, amelynek listavezetője és miniszterelnök-jelöltje Björn Höcke, aki miatt a thüringiai AfD-szervezetet a német titkosszolgálat idén januártól „megfigyelési esetté” nyilvánította.

Később bebizonyosodott, hogy a lövöldöző nem Thüringiából, hanem Szász-Anhalt tartományból származik.

Az áldozatokról Angela Merkel is megemlékezett: ebből az alkalomból meglátogatta a berlini zsinagógát. Azt a zsidó imaházat, amelyet történetesen pár nappal korábban egy muszlim férfi támadott meg. Erről valahogy visszafogottabban számoltak be a lapok, és nem szólítottak fel harcra az egyre növekvő muszlim veszély miatt…

Már csak az hiányozna! Még a végén kiderülne, hogy a zsidók elleni támadások legnagyobb részét muszlimok követik el. A szír származású tettes áttörte az Új Zsinagóga biztonsági bejáratát, és „Allah akbar!” kiáltozás közepette hadonászni kezdett egy hosszú, húsz centiméteres pengéjű késsel, mire a rendőrök hatástalanították. Érdekes módon a muszlim férfi esetében nem merült fel az antiszemita indíték. De ez még nem minden: egyáltalán nem találták bűnösnek, és még aznap délután szabadon bocsátották!

Az egyre növekvő felháborodás miatt a berlini lapok találgatni kezdték: hogyan engedhették a hatóságok, hogy a késsel támadó férfi szabadlábra kerüljön? Terrortámadást tervezett-e, vagy az elméjével van gond?

Ekkor a Zsidók Központi Tanácsának elnöke, Josef Schuster közleményben tiltakozott, és gondatlansággal vádolta meg az ügyészséget a berlini zsinagóga elleni támadás „nemtörődöm kezelése” miatt. Jött a hír: a szír férfit pszichiátriai kezelésnek vetik alá. A kettős mérce itt is működött. Az iszlamisták által elkövetett tetteket gondosan el kell tussolni, vagy legalább bagatellizálni, nehogy zátonyra fusson az évszázad legnagyobb projektje, Európa elárasztása a potenciális új fogyasztókkal. (Az már bebizonyosodott, hogy új munkavállalókról nem lehet beszélni.)

Vészjóslóan romlik a német gazdaság teljesítménye, leállt a növekedés, ezért sürgősen kellenek az éhes új fogyasztók, akiknek szükségük van mindenre, mobiltelefonra, élelemre, ruhára, gyógyszerekre, lakásra, autóra. Az állam az adófizetők pénzéből segélyezi őket, nekik nincs más dolguk, mint elkölteni a pénzt. Ettől várják a számok javulását az óriáscégek, amelyeknek teljesen közömbös, hogy mitől javulnak az eladási mutatóik: a lényeg, hogy újra növekedési pályára állítsák a német gazdaságot. A „valós veszélyt” az ő szemükben a bevándorlást kereken elutasító AfD (és az összes patrióta szervezet) jelenti, mert meghiúsíthatják az évszázad tervét.

Csakhogy a bevándorlás magával hozta az antiszemitizmus fellángolását, ami egyre agresszívabb formát ölt. A Charlie Hebdo elleni merénylet után nagy port vert fel a tavalyi berlini támadás a nyílt utcán kipát viselő zsidó férfi ellen. Franciaországban meggyilkoltak egy 85 éves, a holokausztot túlélő idős asszonyt a saját lakásán. Az elkövetők minden esetben muszlimok voltak.

Michael Wolffsohn németországi zsidó történész és publicista szerint a németországi antiszemitizmus három forrásból táplálkozik. A támadások tettesei a hazai szélsőjobb, a szélsőbal, illetve az iszlamisták köréből kerülnek ki. Nem mindegy, hogy milyen arányban. Wolffsohn szerint a szélsőjobbos atrocitásokat egyre inkább felváltják a szélsőbalosak. A zsidóellenesség Németországban 1945 után fokozatosan alábbhagyott. A nácik második világháborús antiszemitizmusával szemben a mai szélsőjobb kirekesztő ugyan, de semmiképp sem célja a zsidók likvidálása, állítja a zsidó származású történész.

Wolffsohn szerint a bűnbaknak kikiáltott AfD tagjai nem antiszemiták, például még soha nem égettek izraeli zászlót a rendezvényeiken.

Ez olyannyira igaz, hogy tavaly megalakult a Zsidók az AfD-ben (JAfD) nevű szervezet, amelyet a bevándorlásellenes párt zsidó tagjai hoztak létre, mert a tömeges illegális bevándorlás egyre növekvő félelemmel tölti el őket.

Wolffsohn szerint a három közül a legveszélyesebb a muszlim bevándorlás, amely döntő jelentőségű: aki embereket importál, az a konfliktusaikat, félelmeiket és gondjaikat is importálja, állítja a történész. Úgy látja: nyilvánvaló, hogy a muszlimok által elkövetett támadások kifejezett célja a zsidók likvidálása. Az egyre növekvő muszlim kisebbség radikalizálódik, és erős szövetségest talál a baloldalban. A baloldali antiszemitizmust Wolffsohn szerint az Izraellel és az USA-val szembeni antiimperialista reflex mellett újabban az is táplálja, hogy a zsidók nem baloldali, tehát nem szociáldemokrata vagy szocialista, hanem sokkal inkább liberális szavazók. (Németországban a liberális FDP felfogása sokkal közelebb áll a jobboldali gazdaság- és társadalompolitikához, mint a baloldali SPD-éhez. Több volt FDP-s politikus ma az AfD tagja.)

A számok alátámasztják Wolffsohn állításait. A BKA (Bundeskriminalamt) adatai szerint napi öt támadást követnek el átlagosan a németországi zsidóság tagjai ellen. Néhány eset a sajtóban is megjelent. 2018 júliusában egy palesztin származású férfi háromszor fejbe vágott egy kipát viselő zsidó férfit. A kiérkező rendőrök összetévesztették a tettest az áldozattal, és a zsidó férfi ellen tettek feljelentést, aki viszont panasszal élt tett a rendőrök eljárása miatt. 2019 júliusában Berlinben Yehuda Teichtalt, a zsidó közösség rabbiját a gyermeke szeme láttára szidalmazta, sértegette és leköpte két arab férfi. 2019. szeptember 9-én két izraeli turistát bántalmaztak Berlinben „arab kinézetű” személyek azért, mert héberül beszéltek.

Egyre gyakoribbak a zsidó kegyhelyek, imaházak elleni támadások is. 2014. július 29-én három palesztin felgyújtotta a wuppertali zsinagógát. A bírósági ítélet azonban nem talált a tett mögött antiszemita indítékot. Ahogy a berlini zsinagóga elleni támadás esetén sem… A nem zsidók ellen irányuló, de vélhetően muszlimok által elkövetett, felderítetlen bűncselekményeket jellemzően a szélsőjobb számlájára írják.

Érdemes beleolvasni a napilapok rendőrségi rovataiba. A bűncselekmények legnagyobb részében nem derül ki, hogy milyen származású a tettes.

„Berlinben három álarcos megtámadta az egyik szupermarket alkalmazottait. A pisztollyal, késsel és gázpalackkal felfegyverzett elkövetők készpénzt, mobiltelefonokat és cigarettát vittek el. Gyalog menekültek el a helyszínről.”

„A rendőrség őrizetbe vett egy férfit, aki autókat és elektromos kerékpárokat akart felgyújtani.”

„Ismeretlenek feltörtek és megrongáltak két parkoló turistabuszt. Betörték a buszok ablakait, és ellopták a vészkijárat betörésére szolgáló kalapácsokat.”

„A tűzoltóság szabadította ki azt az idős asszonyt, aki Lichterfeldében ismeretlen körülmények közt egy kamion alá került. A 82 éves asszonyt súlyos sérülésekkel szállították kórházba.”

„Schönebergben öt fiatal férfi kirabolt két 15 éves fiatalt, akiktől nagy értékű fejhallgatókat és pénzt vittek el.”

A támadók muszlim voltára gyakran csak az elkövetés módja vagy az áldozat vallomásában szereplő „afrikai kinézetű” vagy „arabul beszélő” személyleírás utal.

Csak gondos elemzéssel lehet kimutatni a valós számokat. Erre vállalkozott Stefan Schubert, az Iszlám mint biztonsági kockázat (Sicherheitsrisiko Islam) című könyv szerzője, aki soha nem látott bűnözési hullámra derített fényt. A BKA adataiból kiindulva feltárta, hogy az elmúlt négy évben a muszlim bevándorlók több mint egymillió (!) bűncselekményt követtek el Németországban.