Kétszázharminchat illegális bevándorló, köztük öt csecsemő, hét gyermek és ötven nő érkezett szombat este a szicíliai Pozzallo kikötőjébe egy hajón – közölte vasárnap az olasz belügyminisztérium.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Az olasz kormány szerint az eritreai menedékkérőkkel teli hajó utasainak kimentéséért a máltai parti őrség lett volna illetékes.

A hajót egy tunéziai és egy szíriai állampolgár vezette, ellenük valószínűleg embercsempészés miatt emelnek vádat.

Az olasz hatóságok eleinte csak a nőknek és gyermekeknek engedték meg, hogy leszálljanak a fedélzetről. Később azonban a többiek is elhagyhatták a hajót, amelyet az a veszély fenyegetett, hogy elsüllyed – közölte a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM).

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) ugyanakkor 264 migránsról számolt be, akik Pozzallóba érkeztek. A szervezet szerint többen közülük két évet is eltöltöttek Líbiában az emberkereskedők táboraiban. „A menedékkérők kínzást, bántalmazást és éhezést vészeltek át” – közölte az UNHCR Twitter-üzenetben.

Az ENSZ-főbiztosság szerint migránsok csütörtökön keltek útra, három napot víz és élelem nélkül töltöttek a tengeren.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter ismételten azzal vádolta Máltát, hogy a bárkákon érkező migránsokat tovább küldi Olaszország felé. „Megint ez van. Egy máltai járőrhajó irányt váltott és a Földközi-tenger kellős közepén cserben hagyott egy Olaszországba tartó gumicsónakot 150-200 migránssal a fedélzetén” – állította Salvini. Hangsúlyozta: Málta ellátja ugyan a mentési munkálatok koordinálását, de „mint mindig, próbálja továbbküldeni a bevándorlókat országunk felé”. „Ez már a számtalanadik szégyen, amely méltó ehhez a cselekvőképtelen és gyalázatos Európai Unióhoz” – hangoztatta a bevándorlásellenes Liga kormánypárt vezetője.

Giuseppe Conte olasz kormányfő ugyanakkor kijelentette, hogy a migráció hosszú távú kihívást jelent, amely stratégiai, és rendezett választ igényel. Úgy fogalmazott, hogy mindenekelőtt a veszélyes tengeri átkelés közben életüket vesztő emberek számát mérsékli az, aki képes csökkenteni az Európába érkezők számát feloszlatva az embercsempészek hálózatait. A miniszterelnök, akit az ANSA olasz hírügynökség idézett, hozzátette: az olasz kormány a kezdetektől átfogó európai megoldást keresett a migrációs kérdésre. „Bizonyos keserűséggel mondom, hogy nehézségekkel küzd ennek a válasznak a kialakítása” – tette hozzá.

A nap folyamán egy pakisztáni menedékkérőket szállító bárkához riasztották a dél-olasz Crotone hatóságait. A hajón utazó 79 embert a kikötővárosba vitték.

A crotone-i pályaudvaron időközben elfogtak két feltételezett embercsempészt. A lett állampolgárok átnedvesedett és homokkal bepiszkított öltözetben voltak.