A hatvanmilliós országban a mostani választásokon a legnagyobb a szavazásra jogosultak száma, ami a népesség öregedésével magyarázható. A több mint ötvenmillió olasz közül 4,7 millió külföldön él, és az utóbbi napokban levélben voksolt.

Hirdetés

A választások újdonságának számít a létszámában csökkentett parlament, ugyanis a szavazók a korábbi 315 helyett 200 szenátusi mandátum sorsáról döntenek, az alsóházba pedig a korábbi 630 helyett 400 képviselőt juttatnak be. Közülük négy szenátort és nyolc képviselőt a külföldi olaszok választanak meg. Most először a felsőházi választáson a szavazás alsó korhatára 18 év, korábban 25 volt.

A parlamenti választásokkal egy időben Szicíliában tartományi választásokat tartanak, amelyen 4,6 millióan jogosultak az új kormányzó és a tartományi testület megválasztására. A választási rendszer vegyes, a mandátumok egyharmadát egyéni, kétharmadát pedig listás jelöltek töltik be.

A szavazócédulákon szerepel két nagy koalíció is: a jobbközép szövetséget a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI), a Matteo Salvini vezette Liga, a Hajrá Olaszország (FI), amelynek az elnöke Silvio Berlusconi, valamint más, kisebb pártok alkotják. A szavazás előtti utolsó, két héttel ezelőtt bemutatott felmérésekben a legnépszerűbb pártnak az Olasz Testvérek bizonyult, csaknem 25 százalékkal. Az öt évvel ezelőtti parlamenti választásokon még öt százalék alatt teljesítő FdI most mint vezető koalíciós erő Giorgia Melonit jelöli kormányfőnek, aki az első női miniszterelnöke lenne az országnak.

A jobboldal programjában első helyen a rezsicsökkentés áll

A jobboldal programjában első helyen a rezsicsökkenés áll, valamint egyebek között átfogó adóreformot, az illegális bevándorlás megállítását, az európai uniós források szétosztásának újratárgyalását szeretnék, és alkotmánymódosítást az államfő közvetlen megválasztásának bevezetéséhez.

A balközép koalíciót az Enrico Letta vezette Demokrata Párt (PD), a Zöldek, az Olasz Baloldal (SI) és az Emma Bonino vezette Europa+ alkotja. A balközép választási programjában a Mario Draghi vezette, leköszönő kormány gazdaságpolitikájának folytatása szerepel, az állampolgárság megadása az Olaszországban tanuló bevándorlógyerekeknek, valamint a Berlinnel és Párizzsal közösen alkotott európai tengely megerősítése.

Koalíción kívül indul az utóbbi öt évben kormányzó, Giuseppe Conte vezette Öt Csillag Mozgalom (M5S), valamint az úgynevezett centrum, amelyet a Carlo Calenda vezette Akció és a Matteo Renzi vezette Élő Olaszország (IV) alkot. Mindkét formáció a mérleg nyelve lehet elsősorban a szenátusban, ahol a sajátos választási rendszer miatt az egyszerű többség megszerzése is nehéz feladat.

A parlamentbe jutáshoz át kell lépni a három százalékos küszöböt

A pártoknak a parlamentbe jutáshoz át kell lépniük a három százalékos küszöböt, a koalícióknak a tíz százalékot. A legtöbb mandátumot a tízmilliós Lombardiában osztják szét, ahonnan 53 képviselő és 31 szenátor megy Rómába.

A részvételi arányt vasárnap délben, este hét után és urnazáráskor közlik. A 2018-as parlamenti választáson a részvételi arány meghaladta a 72 százalékot. Az előzetes felmérések szerint a választásra jogosultak közel negyven százaléka bizonytalan. A választási kedvet csökkentheti az esős, őszi időjárás vasárnapra előre jelzett megérkezése is.

Giorgia Meloni egy római külvárosi általános iskolában kialakított szavazóhelyiségben adja le voksát, Enrico Letta egy belvárosi iskola épületében, Silvio Berlusconi és Matteo Salvini Milánóban szavaz, Giuseppe Conte pedig Nápoly közelében.

Az urnazárást az exit poll-eredmények követik

Az este 11 órás urnazárást az exit poll-eredmények követik. Jóval éjfél után várhatók a politikusok első nyilatkozatai. A végleges eredményeket a belügyminisztérium legkorábban kedden közli. Első lépésben a parlament alakul meg: az első ülést október 13-ra tűzték ki, amikor megkezdődik a felső- és az alsóház elnökének megválasztása. Utóbbi akár néhány napot is igénybe vehet.

Október második felében indul a kormányalakítás

A kormányalakítás ezt követően, tehát október második felében indul. Az államfő először konzultál a frakció- és pártvezetőkkel. Az államfő a győztes párt vagy koalíció vezetőjét bízza meg kormányalakítással, ha annak biztosnak látszik a többsége. Ha nem adott a biztos többség, akkor a konzultáció elhúzódhat. Mivel 1919 óta most először tartanak választást ősszel, az államfő és a pártok is a minél gyorsabb kormányalakításban érdekeltek, hiszen sürget az energiaválság kezelése és a jövő évi költségvetési csomag összeállítása, valamint Róma nemzetközi feladatainak teljesítése.

Számítások szerint az új kormány legkorábban október utolsó napjaiban, november elején teheti le esküjét. A leghosszabb kormányalakítás 2018-ban volt – 88 napig tartott -, amikor az Öt Csillag Mozgalom márciusban több mint 32 százalékkal megnyerte a választásokat, de csak júniusban tudott kormányt alakítani a Ligával. Az első Conte-kormány 2019 nyaráig volt hivatalban, amikor az M5S a PD-vel lépett szövetségre, és a második Conte-kormánnyal folytatta. Mario Draghi 2021 februárjától idén júliusig vezette az országot.

Korábban írtuk