A szennyvíz a francia-svájci Lafarge-Holcim vállalat cementgyárából került a folyó vizébe. A cég szabotázsakcióra hivatkozott közleményében.

Hirdetés

„Ez egy hatalmas környezetvédelmi botrány” – hangsúlyozta Twitter-oldalán tett bejegyzésében Anne Hidalgo párizsi polgármester. Hozzátette: most az ügyészségnek kell vizsgálatot indítania, hogy kiderítsék, miként fordulhatott ez elő.

Egy rádiós híradás szerint a folyóba ömlött anyag cement, szennyvíz kezelésére szolgáló vegyszerek és mikroműanyagok elegye.

A szennyezésért felelős cég közleményében azt állította, hogy egy „rosszindulatú cselekmény áldozatává vált”. Hozzáfűzte, hogy az ezen cselekmény következtében keletkezett léket időközben lezárták.

Korábban írtuk

Környezetvédelmi aktivisták már régóta környezetszennyezéssel vádolják a Lafarge-Holcim vállalatot. A többi között februárban tüntettek a cég párizsi üzeme ellen.