Az olasz hatóságok közleménye szerint a Lampedusán szombaton partra tett több mint ötszáz migránst a tunéziai és líbiai partoknál vették fedélzetükre a hajók. Az idén januártól májusig napi átlagban 334 migráns érkezett Olaszországba, ami több mint kétszerese a tavalyi azonos időszakban érkezettek számának.

Hirdetés

Az olasz hatóságok már pénteken közigazgatási felügyeletet rendeltek el két német NGO-hajóra, mert megsértették a magánhajók által végzett tengeri keresési és mentési műveletekre vonatkozó új, idén januárban életbe léptetett szabályokat, amelyek értelmében a kimentett migránsokat és menekülteket szállító NGO-hajóknak az első mentést követően közvetlenül a hatóságok által kijelölt kikötőbe kell hajózniuk, anélkül, hogy a keresési és mentési területen maradnának vagy máshol folytatnák a keresést.

A „Sea Eye 4” a kapott utasítás értelmében a közép-olaszországi Ortona kikötőjébe kellett volna hogy szállítsa a fedélzetére felvett migránsokat, ehelyett egy másik csónak felé vette az irányt, amelyhez már az olasz parti őrség hajója is úton volt, majd Lampedusára hajózott. A „Mare*go” hajójának Trapani kikötőjét jelölték ki a hatóságok, de Lampedusa kikötőjét választotta, mert az „közelebb volt”.

Nicola Molteni belügyminisztériumi államtitkár szombaton üdvözölte a német nem kormányzati szervezetek által üzemeltetett Mare*Go és Sea Eye 4 hajókra már pénteken kiadott közigazgatási végzést. „A kormány a határellenőrzési, keresési és mentési feladatokat nem delegálja magántulajdonban lévő, külföldi zászló alatt hajózó, külföldről finanszírozott hajókra” – fogalmazott az Instagramon közzétett üzenetében. Ha ugyanazok a hajók ismét megszegik a szabályokat, akkor le lesznek foglalva – tette hozzá.

Korábban írtuk

A januárban bevezetett szabályok megszegése 50 ezer euróig terjedő pénzbírsággal, ismételt elkövetés esetén pedig a hajó elkobzásával jár.