Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A külképviselet a Facebook közösségi portálon azt írja, hogy 250 millió dollárt az amerikai védelmi minisztérium költségvetéséből irányoznak elő Ukrajnának, 141,4 millió dollárt pedig a külügyminisztérium büdzséjéből.

A segély haditechnikai eszközök és hadfelszerelések beszerzésére, valamint szolgáltatásokra fordíthatók, erősítendő az ukrán hadsereg védelmi képességét. „Ez a katonai támogatás az Egyesült Államok részéről az ukrán népnek az orosz agresszió elleni harchoz az országaink stratégiai partnerségéről tanúskodik, és komoly hozzájárulás jelent az európai és az euroatlanti biztonság megerősítéséhez” – írta az ukrán nagykövetség.

Az UNIAN hírügynökség azt írta, hogy a szóban forgó összeg folyósítását korábban visszatartotta Washington, miután Donald Trump amerikai elnök utasította Mark Esper védelmi minisztert és John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadót az Ukrajnának szánt katonai segélyprogram felülvizsgálatára.